A főváros lassítaná Csipak belvárosi beruházását
Tarlós István tanácsadói a Csipak Péterhez köthető Zeppelin-projekt lassítása mellett foglaltak állást. Az Index cikke szerint a főpolgármester városrendezési tanácsadói december 17-i levelükben új építésügyi eljárás lefolytatását javasolják, az alapján, hogy az eredeti eljárást még az öt ház lebontásával járó projektre írták ki.
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, az Immobilia számára a kért öt helyett csak három ház bontását tették lehetővé a másodfokú elvi építési engedélyben. Ráadásul a tervezett komplexum építménymagassága legfeljebb átlagosan 30 méter lehet.
Az Index mai cikke szerint Tarlós tanácsadói a bontási engedély visszatartását javasolják addig, míg a vállalkozó be nem mutatja ingatlanjának terveit, és azokat el nem bírálja a tervtanács. Sőt, a Finta József, Ráday Mihály, Zoboki Gábor és Kerekes György által jegyzett dokumentum szerint a tervet nyilvánosságra is kellene hozni.
Mindez annak ismeretében értékelendő határozott véleménynek, hogy nem csak hogy nem ismert, pontosan mit építtetne Csipak a Bécsi utca 6., 8. és 10. számú házak helyére, de a tervek felmutatását az V. kerületi önkormányzat nem is várta el. Rogán Antal hivatala októberben például rendkívüli testületi ülést hívott össze, ahol Csipak Péter 99 évre közterület-használati jogot kapott a tervezett ingatlanja körüli területekre, ahol például autólejárókat alakíthat ki. Mindezt úgy, hogy az önkormányzat nem tudta, milyen lesz az az épület, aminek garázsába beállnak majd az autók.

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





