A Cushman & Wakefield irodabérbeadási csapata 2014-ben is piacvezető Magyarországon

A Cushman & Wakefield (C&W) a világ legnagyobb magántulajdonban lévő, kereskedelmi ingatlan tanácsadó vállalata megszakítás nélkül, immár három éve piacvezető Magyarországon.

Magyarországon. 2014-ben több, mint 83,000 négyzetméternyi irodaterület bérbeadásnál vett részt, amely az ügynökségi piacból 32 százalékos részesedést jelent. Összesen 78 tranzakciót zártunk, az átlagos méret pedig 1,000 négyzetméter körül volt.

 

Hegedűs Orsolya MRICS, a C&W budapesti irodájának piackutatásért felelős vezetője elmondta: “A budapesti piacon 2014-ben is kitartott a 2013-as lendület. Közel 466.000 négyzetméter irodaterületre kötöttek bérleti szerződést, amely történelmi rekord, és mintegy 17%-os növekmény 2013-hoz képest. Ilyen mértékű piaci aktivitás a kihasználatlanság csökkenésére is igen pozitívan hatott, december végén a mutató 16.2%-on állt. Összességében a budapesti piacon egy igen egészséges piaci folyamat, a kihasználtság folyamatos növekedése látható, ami ellentétes irányú a többi közép-kelet európai piacon látható trenddel. A C&W iroda bérbeadási csapata a tavalyi évben nem kevesebb, mint az összes bérbeadás 20 százalékát bonyolította. Ez kiemelkedő teljesítmény, főleg annak fényében, hogy a bérbeadások több, mint 50 százaléka még mindig az ügynökségi piacon kívül köttetik.”

 

David M Johnston MRICS, a C&W budapesti irodabérbeadási vezetője hozzátette: “A piac a visszatérés bíztató jeleit mutatja, mind a helyi kereslet, mind pedig az új piaci szereplők tekintetében. Bár nem számítunk arra, hogy a bérbeadások tekintetében 2015 hasonlóan kiemelkedő lesz, mint 2014, de véleményem szerint nem lesz messze tőle. A 2015.&2016. évi kínálat elég korlátozott lesz, hiszen az egyetlen új átadás a Váci Greens (B&C épület) lesz, melynek C épülete (ca. 16,000 m2) már most 100 százalékos bérbeadottságnak örvend. Bizton állíthatjuk, hogy eljött a tehetős befektetők ideje, akik azzal tudnak hasznot húzni a kínálati hiányból, hogy akár két év alatt felépítenek egy új épületet. Ezzel egyidejűleg az alacsony kihasználtságú, B kategóriás/ első generációs épületek tulajdonosainak megvan a lehetőségük, hogy felújítsák, újrapozícionálják ingatlanjaikat a piacon, és kiszolgálják az újonnan belépő vállalatokat, valamint az SSC szektor azon szereplőit, akik a megfelelő épület kiválasztása után maximum 6-9 hónappal költözni szeretnének.”

 

A C&W budapesti irodáját 1993-ban alapították és mára vezető pozíciót tölt be a magyar irodapiacon. Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy olyan jó nevű épületek bérbeadását végezhetjük, mint a Váci Greens Office Campus, a Krisztina Palace, a Millennium Towers, a MOM Park Irodatornyok és a magyarországi CPI portfolió nagy része. A csapat, a bérbeadók, fejlesztők és bérlők képviselete mellett, 2014-ben, a Vodafone 13,711 négyzetméteres szerződés hosszabbítás- és bővülés ügyletével elnyerte a Portfolio.hu “Év tranzakciója” díját.