8 nagy értékű budai ingatlant ad el a főváros
Nyolc, üresen álló ingatlant tenne forgalomképessé a főváros, amelyekben korábban gyermekvédelmi szakellátás működött; a 2,9 milliárd forint összértékű ingatlanokról szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Az érintett ingatlanok közül öt a XII. kerületben található, a legkisebb 2370, a legnagyobb 25,3 ezer négyzetméter alapterületű. A forgalomképessé tételről szóló előterjesztésben ezeken felül szerepel egy 70 négyzetméteres VII. kerületi, egy 64 négyzetméteres X. kerületi és egy 61 négyzetméteres XV. kerületi lakás – írta az MTI. A Csomós Miklós oktatási és kulturális, illetve Bagdy Gábor pénzügyi területért felelős főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslat szerint az üresen álló, a korábbi feladatra alkalmatlan ingatlanok őrzése és a vis maior káreseményekből eredő helyreállítások nagy anyagi terhet rónak az ágazatra, ezek fedezetét a működési kiadásokból kénytelenek finanszírozni. A városvezetők megjegyzik, hogy az ingatlanok többsége teljes felújítást igényel. A nyolc ingatlan nyilvántartási értéke mintegy bruttó 2,899 milliárd forint, azaz a gyermek- és ifjúságvédelmi ágazat ingatlan vagyonértékének több mint 13 százaléka. Az indítvány szerint a kiköltöztetendő telephelyeken teljes körű leltározás, selejtezés után “a továbbiakban hasznosítható tárgyi eszközök költöztetése és lomtalanítása szükséges”. A kiürítésre 2,4 millió forintot különítenének el.
A javaslat kitér arra is, hogy amennyiben az értékesítésből a fővárosi önkormányzatnak bevétele lesz, úgy korábban kezdődhet meg a 2011-2014-es ciklusra tervezett, 450 millió forint összértékű új egészségügyi gyermekotthon építése. Ez a XII. kerületi Széchenyi emlékúton működő gyermekotthont váltaná ki, amely egy műemléki villaépületben működik. Az épületben halmozottan fogyatékos gyermekeket gondoznak, ugyanakkor az épület elrendezése erre nem alkalmas, és nem is tehető akadálymentessé. Az új otthont a fővárosi önkormányzat csecsemőket, kisgyerekeket és fogyatékosokat befogadó gyermekotthonainak Soroksári úti telephelyén építenék fel.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

A legtöbben ezen buknak el hitelfelvételkor – pedig évekre meghatározhatja a családi kasszát

Már milliókat bukhatsz, mielőtt beköltöznél: ezt a hibát rengeteg lakásvásárló elköveti

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





