50 millió a megújuló villamosenergia termelést célzó fejlesztésre Debrecenben
Több mint 50 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósítja meg beruházását és teszi versenyképesebbé vállalkozását az Orvosi Ügyelet Nonprofit Kft.
A vállalkozónak évről évre egyre nagyobb fenntartási költséget kellett fizetnie a fosszilis energiahordozók árának folyamatos növekedése miatt, így gazdasági szempontból is indokolttá vált az intézmény villamos energia igényének részleges kiváltása a megújuló energiaforrás alkalmazásával. A projekt keretében napenergia alapú villamosenergia termelésre kerül sor a kft. debreceni oktató- és irodabázisának épületében. Dr. Jancsó Zoltán, a cég operatív igazgatója ismertette, hogy a fejlesztés közvetve a betegellátás, oktatás, kutatás feltételeit is javítja, azok színvonalát növeli. Ez pedig fontos a cég vezetőségének, mivel a kft. – páciensei teljes körű igényeinek kielégítése érdekében – mindig is kiemelt figyelmet fordított a környezetvédelemre. A vállalkozás számára kiemelt szempont, hogy a szolgáltatásai bővítése mellett a telephely működtetési költségei számottevően ne emelkedjenek, sőt, lehetőség szerint alternatív energiaforrások bevonásával tovább csökkenjenek a versenyképesség megőrzése, fokozása, a foglalkoztatottság megtartása, illetve bővítése érdekében.
A cég a megvalósítandó projekttel olyan követendő példát kíván mutatni, melyhez hasonló Magyarország más pontján is felépíthető, elősegítve egyrészről a vidéki lakosság munkához jutását, másrészről hazánk 2020-ra vállalt megújuló forrásból származó energiatermelésre vonatkozó részarányát. E cél egybeesik a 2011. január 15-én útjára indított Új Széchenyi Terv zöldgazdaság-fejlesztési koncepciójának egyik kiemelt céljával, vagyis a megújuló energiaforrásokon alapuló technológiák ösztönzésével.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!

Lakások ezrei bújhatnak meg a pincékben? Megszólalt a minisztérium, eldőlt, jöhetnek-e az olcsó alagsori otthonok

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





