5-8 milliárd dollár a felkelés okozta kár Tunéziában

Tunéziának eddig 5-8 milliárd dollár kárt okozott a felkelés – mondta a Financial Times című lapnak az ország ideiglenes miniszterelnöke. Mohammed Gannúsi szerint az idő előrehaladtával a károk egyre nagyobbak lesznek, mert a zavargások során gyárakat gyújtottak fel, dolgozókat bocsátottak el, akadozik az export és nem jönnek a turisták.

A Nemzetközi Valutaalap becslése szerint a tunéziai GDP tavaly megközelítette a 44 milliárd dollárt. Január végén a Fitch Ratings jelentősen rontott Tunézia idei évre várható gazdaságnövekedési kilátásán, Egyiptom esetében viszont úgy vélte, még túl korai lenne változtatni.

A hitelminősítő a tunéziai “jázminos forradalom” hatásaként most úgy véli, hogy az ország bruttó hazai terméke (GDP) csupán két százalékkal nő az idén az eddig várt öt százalékos bővülés helyett. A Fitch szerint az elmúlt napok eseményeinek hatására Tunéziában akár harmadával is csökkenhetnek a közvetlen külföldi beruházások.

Tunéziában is napirenden vannak a zavargások, legutóbb vasárnap is halálos áldozattal járó tüntetés volt az észak-afrikai arab országban. A tüntetők a miniszterelnök távozását követelik. Bár Tunéziában január végén átalakították az ideiglenes kormányt, amelyből távoztak a hatalomból elűzött Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjának tagjai, az átmeneti kabinet feje, Mohamed Gannúsi – Ben Ali utolsó miniszterelnöke – azonban megőrizte tisztségét.