4,4 milliárdot ad az állam víz- és csatornadíjak enyhítésére
Mintegy 4,4 milliárd forinttal támogatja összesen 626 település lakossági ivóvíz- és csatornaszolgáltatását az idén a Vidékfejlesztési Minisztérium. Az érintett településeken jelentősen csökken az 1,2 millió ember terhei – közölte a tárca a kormány.hu oldalon hétfőn.
Az összegre azok a települések pályázhattak, ahol az önkormányzati, az állami és egyéb szolgáltatók által végzett lakossági közműves ivóvízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás költségei az országos átlagnál magasabbak. Az intézkedés mintegy 1,2 millió embert érint. Az egyes régiók ivóvíz- és csatornadíjai között jelentős eltérés lehet. Az árakat ugyanis nagyban meghatározza az adott terület földrajzi helyzete és a népsűrűség.
Fontos az is, hogy az érintett településen milyenek a víznyerési lehetőségek, mennyire egyszerűen lehet például karsztvízhez jutni, és szerepet játszik, hogy a szolgáltató milyen technológiával dolgozik – magyarázza a közlemény. A költségvetési törvény értelmében a Belügyminisztérium utalványozása alapján a Magyar Államkincstár egy összegben folyósítja a megítélt támogatásokat a települési önkormányzatok számlájára.
A nyomtatványokat itt lehet letölteni

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Lefagyott Budapest irodapiaca: egyetlen új irodaház sem épült, és ez még évekig így maradhat

Vége a dugóknak? Már tudni, mikor nyitják meg újra a Flórián téri felüljárót

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





