320-330 forintos eurót sem lehet kizárni
Történelmi távlatokat is figyelembe véve rendkívüli mértékben erősödött a forint az elmúlt hetekben az euróhoz képest, miután a piac bizalmat adott a kormánynak egy gyorsan bekövetkező IMF-megállapodásra.
Misik Sándor a Solar Capital Zrt. portfoliókezelője részben a statisztikai tényekre, részben pedig – több nemzetközi bankházzal egyetértve – arra számít, hogy az IMF megállapodás nem lesz egyszerű és gyors, ezért érdemes felkészülni egy ismételt forint-gyengülésre. Különösen fontos ezt szem előtt tartania az importőr vállalkozásoknak, hiszen tevékenységük során a kiadásaik euróban, míg a bevételeik forintban keletkeznek. A gyengülés várható mértékéről megoszlanak a vélemények, de egy korábbi 320-330 közötti újabb árszint sem kizárt, amennyiben a piacon csalódást kelt az IMF tárgyalások előrehaladásának üteme – vélekedett a Világgazdaságnak Misik Sándor.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

Milliós sarc, középfokú végzettség és nyelvtudás? – Navracsics belengette: vizsgálják a botrányos betelepülési szabályokat!

Megőrültek az ingatlanvásárlók: Újpesten kétszeresére ugrott a kereslet egyetlen év alatt!

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
