270-es frankárfolyam is jöhet
Sajnos egyáltalán nem biztos, hogy a svájci frank túlértékelt, és hamarosan áresés jön – véli Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója.
Svájcban évek óta masszív, 15 százalék körüli a folyó fizetési mérleg többlete, ami az ország exporttöbbletéből fakad. A svájci kivitel tehát az erősödő frank mellett is versenyképes, termékeik ára más devizákban hiába emelkedik, attól még van rájuk kereslet, feltehetően azért, mert semmivel nem helyettesíthető termékeket gyártanak. Duronelly szerint ilyen külkereskedelmi és fizetési többlet mellett a frank eddig volt túlságosan gyenge, tehát nem biztos, hogy most nevezhető túl erősnek.
Paritásba kerülhet az euró/svájci frank árfolyam, amennyiben az európai pénzügyi vezetőknek nem sikerül stabilizálnia az olasz kötvénypiaci hozamokat – idézi a Deutsche Bank elemzőit a Dow Jones hírügynökség. Ez azt jelentené, hogy egy euróért egy frankot kell adni. Ez akkor következhet be, ha a pánik elhúzódik, további eurógyengülést és frankerősödést eredményezve. Ha így lesz, akkor az eddig viszonylag stabilnak, válságállónak bizonyuló forint is lejtőre kerülne, ami satuba tenné a frankhiteleseineket: a forint föntről lefelé, a frank pedig lentről fölfelé közlekedne, a folyamat pedig az egekbe tolná a törlesztőrészleteket. Amennyiben az euró/svájci frank árfolyam paritásba kerül, az a Deutsche Bank szerint a dollárral szemben is nyomás alá helyezi majd az eurót. Az euró péntekre virradóra érte el negatív árfolyamrekordját a svájci frankkal szemben 1,0710 frank árfolyamon. Délelőtt tizenegy óra után a jegyzés 1,0870 frankon állt. Ez a forgatókönyv nem csak a hazai frankhitelesek rémálma, ettől rettegnek a svájci jegybank és a svájci vállalatvezetők is.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ne maradj le a legjobb lakásokról! Így értesülhetsz elsőként az új hirdetésekről és az árcsökkentésekről

Négy ingatlan, amelynek most csökkent az ára – akár 10 millió forintot is spórolhatnak a vevők

Vagyonadó jöhet a milliárdos ingatlanokra: így számolhatják ki, mennyit kell fizetniük a tulajdonosoknak

Karácsony Gergely nyilatkozott: Rákosrendező és a Diákváros lehet a következő évek két legfontosabb beruházása
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





