25 éves az InfoGroup Cégcsoport
25 évvel ezelőtt dr. Székely István többedmagával indította útjára azt a vállalkozást, amely mára Magyarország egyik legjelentősebb családi tulajdonú ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportjává nőtte ki magát.
Az InfoGroup, avagy INFO csoport neve máig őrzi az első időszak tevékenységére utalóan az ingatlanforgalmazás kifejezést.
Kezdetben projektmenedzserként olyan jól ismert beruházások előkészítésében vett részt a társaság, mint a budaörsi Terrapark és a mellette található bevásárlóközponti terület kialakítása. Ezt követően jórészt saját fejlesztési kockázatra több mint ezer lakás építése fűződik a cégcsoport nevéhez, amivel az ország egyik legnagyobb lakásfejlesztőjének számított.
Az ezredforduló a vállalkozás életében is jelentős változásokat hozott. Új piaci szegmensekkel bővült a portfolió: irodai célú és ipari ingatlanok építésével, értékesítésével és üzemeltetésével. A Bartók Udvar irodaépület együttes, a Polgári és Karcagi Ipari Parkok, valamint a Polgári Logisztikai Központ megépítésével az InfoGroup nagy sikerű, változatos és összetett ingatlanállományt hozott létre. A Polgár Ipari Park 2011-ben az év ipari parkja címet is elnyerte.
2012-től a cégcsoport ismét bővítette működési területét. Komplex ipari beruházásokban
tulajdonosként vállalt szerepet, elsősorban a hulladékkezelési és a műanyagipari piacon. Mindezek mellett az InfoGroup – befektetési és menedzsment tudását kamatoztatva – kockázati tőkebefektetésekben is aktívan részt vesz 2013 óta.
A tulajdonosi-vezetői körben két generáció tapasztalata és tudása biztosítja a cégcsoport jövőjét, a további célok elérését. Hosszú távú gondolkodás, megbízhatóság és korrektség, valamint folyamatos értékteremtésre való törekvés – ezek azok az alapelvek és értékek, amelyek meghatározzák az InfoGroup mindennapjait. Ugyanakkor a cégcsoport igazi erejét felkészült, ütőképes és folyamatosan fejlődő csapata jelenti.

Az InfoGroup Csapata

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Iroda

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Otthon

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Már be is költöztek az első lakók a XV. kerület egyik legújabb lakóparkjába – a Novus Liget új szakaszba lépett
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Nem jó, de nem is tragikus az új építésű piac: lassul a drágulás Budapesten
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Videó

Épületek és életképek, a háború előtti Pestről
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Ingatlantájoló




