2 milliárdos gyulai kastély felújítás
Elkezdődhet a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély felújítása, decemberben indul a csaknem 2 milliárd forintos munka, amelyet uniós forrásból finanszíroznak. A régészeti feltárásokat nyáron befejezték, a közbeszerzési eljárások folyamatban vannak, lezárásuk után kezdődhet a tényleges felújítás.
A művészettörténeti kutatások eredményei alapján eredeti állapotában állítják helyre a copf stílusú kastélyt – mondta kedden Béres István, a város főépítésze.
Az önkormányzat önerő nélkül valósítja meg a felújítást, a beruházásra 1,986 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyertek a Dél-alföldi Regionális Operatív Program (DAOP) kiemelt turisztikai attrakciókra fordítható keretéből.
A kastély várhatóan 2015 januárjában nyitják meg, a beruházással 23 új munkahely jön létre, a látogatók száma az átadás utáni 2-3 évben megközelítheti az ötvenezer főt.
A kastélyban kiállítótermeket alakítanak ki, a földszinten pedig közösségi fogadóteret. Megújul a kastélyhoz tartozó őspark is, ahol utcabútorokat helyeznek el és vendégfogadó helyeket alakítanak ki.
Az önkormányzat a kastély vagyonkezelői jogát 2012 februárjában kapta meg, hat hónappal később a felújítási program támogatásáról is döntöttek.
Az elképzelések szerint az intézmény önfenntartó lesz, lesznek benne konferenciára, színházi és zenés előadások rendezésére alkalmas termek. A múzeumi termekben több állandó kiállítás lesz, egyebek között a Harruckern, a Wenckheim és az Almásy család életéről, a kastélyba ellátogatott királyokról, az itt lefegyverzett tíz aradi vértanúról és a Gyula melletti Ajtósfalváról származó Ajtósi Dürer Albertről. Az épületben időszaki kiállítások is helyet kapnak.
Harruckern János György, a gyulai uradalom tulajdonosa 1725 körül kezdte építtetni a kastélyt, amely évtizedekig a család birtokában volt. Az 1700-as éves végén házasságok révén a Wenckheim családhoz került a kastély, amely aztán később az Almásy családé lett. Ők a második világháború alatt elszegényedtek, az épületet 1945-ben a városnak ajándékozták.

4 új építésű lakópark, ahol a modern otthon és a magas életminőség találkozik
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagy bejelentés készülhet? Lakásfelújítási programról egyeztetett a kormány a szakmával

Új számok érkeztek Európából: csak néhány ország úszta meg a lakásárrobbanást, Magyarország meglepő helyzetbe került

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





