10 milliárd forintért vesz új buszokat a Volánbusz

A Volánbusz Zrt. eredményt hirdetett a 167 autóbusz beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárásban 2013. szeptember 5-én. A vállalatnak a jövő év első negyedévétől kezdődően 106 szóló kialakítású MAN és 61 csuklós Rába-Volvo autóbusz forgalomba állítására nyílik lehetősége. A Volán társaságok járműbeszerzési programját újraindító megrendelés összértéke mintegy 10 milliárd forint – derül ki a NFM közleményéből.

A lezárt tender mellett folyamatban van egy újabb 49 autóbusz beszerzésére irányuló, járműpótlási célú közbeszerzési eljárás is. A Volán társaságok járműbeszerzéseit 2010 nyarán függesztették fel, mivel ekkor még nem született döntés a vállalatok – beszerzendő járművek darabszámát és összetételét alapvetően befolyásoló – átalakításáról.


Az autóbuszos szolgáltatók versenyképességének és méretgazdaságosságának javítása érdekében azóta megkezdődött a 24 állami cég összevonása 7 regionális társaságba. A hatékonyabb működés és üzemvitel egyik alapfeltétele a járműállományok, telephelyi és pályaudvari infrastruktúrák ésszerűsítése. Az ütemezetten zajló átszervezés teljes lezárása a jövő év végéig várható.

Az átalakítási folyamat megkezdésével 2013 második felében megindultak az első központilag koordinált járműbeszerzési tenderek. A vásárlások közvetlen fedezetét a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. Közösségi Közlekedésfejlesztési Finanszírozási programja, míg a hitelek megtérülését a társaságok bevételei (menetdíjak és állami források) biztosíthatják.