El sem hinnéd mi épül a Feneketlen tónál…
A Feneketlen tó mellé tervezett 350 lakásos ingatlanfejlesztés helyett csak irodaház épülhet. E projekt 2018-ban hatalmas vitát kavart a környéken élők körében. Az egykori Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI, képünkön) telekre tervezett beruházás ellen sokan tiltakoztak. Most előrelépés történt: Újbuda kerület honlapja szerint 3 helyett csak egy épület épülhet, kisebb területen. És lakások helyett csak irodák lesznek.
Újbuda honlapján az Ittlakunk.hu vete észre a friss hírt, miszerint a volt ÉMI-telekre tervezett Buda Gardens eredetileg egy 38 ezer négyzetméteres, 350 lakásos, 500 parkolóhelyes lakópark lett volna. Ám az új városvezetés tárgyalásainak eredményeként a három épülettömb helyett egyetlen irodaépület készülhet. Az eredetileg megengedett 38 ezer négyzetméter helyett, a készülő, új szabályzat mindössze 23 ezer négyzetméter építését teszi lehetővé, mivel a szintterületi mutatót az eredeti 3,0-ról az előző városvezetés 2,5-re, a jelenlegi pedig 1,8-ra csökkentette. Így összesen legalább 40 százalékkal lesz kisebb az új épület mérete az eredetileg tervezettnél.
Az önkormányzat vezetése emellett a korábbi 20-ról 35 százalékra növelte a minimális zöldfelület nagyságát, a mélygarázs parkolóhelyeinek számát pedig az eredetileg tervezett 500-ról csaknem felére, 260-ra csökkentette. Az épület a Villányi úti házaktól, a Diószegi úttól és a játszótértől is távolabb kerül. Az irodaház játszótér felőli oldala lesz a legalacsonyabb, a Flamenco szálló irányába pedig fokozatosan növekedni fog. A Diószegi úti és a játszótér fáinak vizsgálata zajlik, az építkezés azok gyökérzetét nem fogja veszélyeztetni.
A tervezett projekt helyszíne, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. egykori központja képünkön.
A Duna-parton szeretnél lakni? Mutatunk négy izgalmas projektet!
Iroda
Újjászületik a Dürer Park a Városliget mellett!
2024 sem hozott változást: egyre több az üresen álló iroda!
Nagy területű, exkluzív irodát keres, jó helyen? Mutatunk egy lehetőséget a XIII. kerület szívében!
Home office-ra és igényes munkakörnyezetre vágyó munkavállalók? Egekbe szökő energiaárak? Itt a megoldás!
Raktár
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Rekordok és nagy változások az ipari-, logisztikai ingatlanok piacán
Hatalmas visszaesés az európai piacon, de Magyarországon már más a helyzet
Otthon
Ingatlant eladni gyerekjáték! Legalábbis, ha beveted hozzá a következő trükköket!
Milliókkal olcsóbban is vehetsz most ingatlant!
Továbbra is csökken a lakásépítések száma
Alig néhány lakás maradt ebben a Duna-parti luxusházban! Ide azonnal költözhetsz!
Dizájn
Az átlag csak havonta egyszer csinálja – Tavasszal viszont mindenki nekikezd
Ezekben a járásokban járhat a legtöbb vissza nem térítendő támogatás – Júniusban indul az új lakásfelújítási program
Így lesz egy sötét lyukból fényárban úszó a lakás – 5 pénztárcabarát tippet mutatunk
Álomszép fürdőszobák a tetőtérben: képeken 7 praktikus megoldás
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.