Gyönyörű dekorációk dobhatják fel a lakásodat az év színével
Valószínűleg senkinek nem árulunk el újdonságot azzal, hogy 2018 Pantone színe az „ibolya lila”. Ez a csodás, kékes-lilás árnyalat a spiritualitást és a kreativitást hivatott felébreszteni, ám ez nem jelenti azt, hogy ne illene azoknak az otthonába is, akik bizony két lábbal állnak a földön és maximálisan a racionalitás talaján mozognak.
Ezzel az árnyalattal persze nem könnyű dolgozni, ezért összegyűjtöttünk néhány ötletet arra, hogyan integrálhatjuk otthonunkba, akárcsak kisebb átalakítást, akár nagyobb felújítást terveztünk az új évre.
Gyönyörű lakás lila kanapéval Siófokon

Még több képért kattintson a fotóra!
A nappaliban
Ebben a nappaliban például hangsúlyos szerepet kapott a szín, a kanapét egyből a szoba fókuszpontjává léptette elő, de hangsúlyos a szőnyeg mintájában is, és helyenként a falon látható művészeti alkotásokban is megjelenik.

Persze aki idegenkedik a harsány árnyalatoktól, az is bátran használhatja, ebben a kortárs enteriőrben például rendkívül jól mutat a betonpadlón a mintás szőnyeg, melynek mintájában egy kis „ibolya lila” is helyet kapott.

A hálószobában
A hálószobában persze sokkal könnyebb elképzelni a Pantone új árnyalatát. Ezt a hálószobát például szinte tetőtől-talpig ebbe a színbe öltöztették.

De akinek ez túl sok, az használhatja csak a lakástextileken, például szürkével vagy fehérrel párosítva, ahogyan az alábbi pécsi lakásban is látható.

Még több képért kattintson a fotóra!
Akár a fürdőszobában is
Bátran vigyük be ezt az élénk színt akár a fürdőszobába is. Egy egész falat is kicsempézhetünk vele, ahogyan az alábbi képen látható. De ha valaki visszafogottabb fürdőszobára vágyik, egy szürke, halvány rózsaszín, halvány kék fürdőszobában remek lehet kiegészítőként.

Határ a csillagos ég. Vagy inkább a mennyezet?
Persze ízlésünk és kedvünk szerint bárhol használhatjuk ezt az árnyalatot. Egy művészlakásban akár a mennyezetet is befesthetjük vele, ahogyan az alábbi képen is látszik.

Képek forrása: curbed.com
Tovább a teljes cikkre
Új lakóparkok, új életstílus: 4 projekt, ami megmutatja, merre tart a lakáspiac Magyarországon
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Elnéptelenedik Kelet-Magyarország? Döbbenetes számok: tömegek menekülnek nyugatra és az agglomerációba

Titokban így jutnak lakáshoz a magyarok 2026-ban: legális pénzügyi trükk, amiről kevesen beszélnek

Lakáseladás villámgyorsan: ezekkel a trükkökkel hetek alatt vevőt találsz – nem véletlen, hanem tudatos játék

Több új lakás, magasabb áron – így alakult át az új építésű lakások piaca
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





