Rekordév előtt állunk – Irodák öntik el a várost

Fordulópontot jelentett 2006 a magyar irodapiacon, a kínálat 183.000 négyzetméternyi területtel bővült, ami azt jelenti, hogy megkezdődött a második fejlesztői fellendülés a 1998-2002 közti periódus után. Míg ezalatt az időszak alatt a kínálat évente átlagosan 160,000 négyzetméterrel nőtt, addig 2006 és 2008 között 240.000 négyzetméteres bővülés prognosztizálható – a CBRE legfrisebb elemzésében.

A tanácsadó cég szerint a budapesti irodapiac az évtized végére várhatóan sokkal koncentráltabbá válik, és a piacon három jól elkülönülő terület jelenik meg majd. A VIII. és IX. kerületek felsorakoznak a már most is igen fejlett XI. és XIII. kerületek mellé, ezáltal a belvárosi üzleti negyed jellege erőteljesen megváltozik. A fejlesztők régi épületek felújítására fognak fókuszálni, melyeket különleges luxusirodákká átalakítanak, és egyre több lesz a vegyes kialakítású projekt is, melyben egyszerre kapnak helyet irodai, lakóingatlan, hotel és luxusmárkák kereskedelmi egységei is.

Az elemzés szerint 2007 első negyedévében nem növekedett jelentősen a modern irodaállomány. Összesen 10,500 négyzetméteren csupán három projekt került átadásra. Habár az első negyedévben kevés új irodaterület készült el, 2007 várhatóan túl fogja szárnyalni a 2000-ben mért átadások rekordértékét, hiszen nagyjából 225,000 négyzetméter irodaterület átadása várhatóaz elkövetkező egy évben. A fejlesztések továbbra is a nem-központi területre koncentrálódnak, így a VIII., IX., XI. és XIII. kerületekben különösen nagy emelkedés történhet az iroda állományban. A fejlesztések többsége “A”kategóriás irodaház, míg a felújítások többsége a belvárosi vagy központi területeken jellemzőinkább.

A bruttó bérbeadás 59.800 négyzetméter volt az első negyedév során, amely 25 százalékkal alacsonyabb az előzőnegyedévhez viszonyítva, ugyanakkor 70 százalékos növekedést mutat éves alapon. Akárcsak 2006 végén, a bérbeadások összetétele most is igen kedvezővolt: •39,000 négyzetméteren történt új üzletkötés vagy bővülés (65%)•11.600 négyzetméterre kötöttek előbérleti szerződést (20%), és 9,200 négyzetméteren történtek hosszabbítások (15%)

A kihasználatlansági mutató Budapesten folyamatosan csökken és márciusban 12.01 százalékon zárt. A mutatóminden területen növekedett az előző negyedévhez képest, kivéve a központi piacon. A belváros kivételével a piacokon közelítenek egymáshoz a kihasználatlansági értékek. Míg a ráta 2003 harmadik negyedévében 20 százalékos volt, mostanra 8 százalékra csökkent. A többi piactól eltérően a belvárosban tovább emelkedett, habár a csúcsot már ott is elhagyta.

Az előzőnegyedévhez képest nem változtak a bérleti díjak Budapesten. A prémium kategóriás irodák esetében enyhe növekedés tapasztalható. Jelenleg az “A” kategóriás irodák esetében a bérleti díjak 12-14 euró/négyzetméter/hó környékén mozognak, míg a üzemeltetési költség 3.00-3.50 euró/négyzetméter/hó közt változik. A prémium kategóriás irodák bérleti díja a belvárosban enyhén emelkedett, és elérte a 21-22 euró/négyzetméter/hó összeget. Az effektív bérleti díjak akár 10 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek egy átlagos “A” kategóriás iroda esetében, míg prémium kategóriás területek esetében a bérleti ösztönzők nem szokványosak.

várakozások szerint összesen 235,000 négyzetméter új irodaterületet fognak átadni idén, ami rekordnak számít. Ezzel a budapesti modern spekulatívan épített irodaállomány el fogja érni a 2 milliós szintet egy éven belül. Az elkövetkező6 hónapon belül a következőnagyobb fejlesztések átadása várható: A legnagyobb üzletkötést valószínűleg a Magyar Posta fogja jegyezni, hiszen több mint 20,000 négyzetméter irodaterületre van szükségük.