Irodaavatási láz várható az év második felében
2007 első negyedévének szűk 11 ezer négyzetmétere igen szerénynek mondható a budapesti irodapiacon, de szó sincs a fejlesztői aktivitás megtorpanásáról, inkább vihar előtti csendről – derül ki a CB Richard Ellis legfrissebb elemzéséből. Tavaly a kínálatbővülés üteme már megugrott, de még nem érte el az eddigi rekordnak számító 2000. évit.
Idén azonban a szerény kezdet után az év második felében várható irodaavatási lázban közel 200 ezer négyzetméter új irodaterület kerülhet a piacra, ami egyértelmű rekordévként fémjelezné 2007-et. A folyamatban lévő fejlesztéseket látva azonban ez a rekord 2008-ban újra megdől. Míg 2006 előtti három évben átlagosan évi 160 ezer négyzetméter irodát avattak, a 2006-2008 közötti periódusban ez a szám 240 ezerre kúszik fel.
A kínálat élénkülését már megelőzte a kereslet felfutása. 2004-ben ugrott a bruttó bérbeadás először 200 ezer négyzetméter fölé, 2006-ban ez a szám alig maradt el a negyedmilliótól. Az idei év kezdete igen biztató, hiszen a közel 60 ezer négyzetméter irodai bérbeadás minden idők legjobb első negyedéves értékének számít. A kereslet összetétele is nagyon kedvező, hiszen 65%-ban ez a szám új terület elfoglalását jelenti, míg a bérlethosszabbítások aránya alig 15%. Az új kínálatára való keresletet jelzi, hogy az első negyedévben minden ötödik négyzetmétert még át nem adott irodaépületben vettek bérbe előbérlet keretében.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





