Ismét kiosztják az Év Internetes Kereskedője Díjat
Hatodik alkalommal hirdették meg az Év Internetes Kereskedője Díjat, amelyet a www.evker.hu weboldalon szervezett közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobbnak ítélt internetes kereskedő nyerhet meg.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) (http://www.ivsz.hu) és a CIB Bank (http://www.cib.hu) mint alapítók, valamint a kirowski (http://www.kirowski.hu) mint főtámogató 2005-ben közösen hívták életre a díjat azzal a céllal, hogy a hazai internetes kereskedelmet támogassák.
A kitüntető elismerést idén az az internetes kereskedő vállalkozás kapja, amely a vásárlók internetes szavazása illetve a benyújtott pályázat alapján, valamint a szakmai zsűri megítélése szerint a legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem fejlesztéséért, elismertetéséért.
A szervezési feladatokban és zsűriben részt vesz a Budapesti Corvinus Egyetem E-Business Kutatóközpontja és a SZEK.org (Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Egyesület).
Idén is nyereményjáték zajlik a neten szavazók között: egy nettó 100 000 forint értékű CIB bankkártya talál majd gazdára a MasterCard jóvoltából.
A közönségszavazás során nevezhető és értékelhető minden olyan vállalkozás, amely termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesíti. További feltétel, hogy a vállalkozás Magyarországon legyen bejegyezve, magyar nyelvű honlapja legyen, függetlenül annak típusától.
A szervezők idén először pályázati rendszer útján mérettetik meg az e-kereskedőket.
A szakmai zsűri azt a 30 legtöbb internetes szavazatot kapó e-kereskedőt értékeli, aki egyúttal pályázatot is benyújt október 21-ig. A pályázati adatlap letölthető a www.evker.hu honlapról.
A szavazás után kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a legtöbb internetes szavazatot kapott 30 vállalkozás közül választja ki az Év Internetes Kereskedőjét.
A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztja az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is. A díjak ünnepélyes átadására 2010. november 9-én kerül sor.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





