Megvan Rogánék adósmentő csomagja
Elkészült a hitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslat. A banki szektorban legnagyobb felhördülést keltő, “tiszta lapként” emlegetett elképzelés kikerült a nyolc pontból, a civil javaslatok közül lényegében semmi nem került bele.
Ha a parlamenti vitában nem írják át a csomagot, akkor tilos lesz minden, az ügyfeleknek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítás. A pénzintézetek nem emelhetnek hiteleik járulékos költségein és a kamatokon is csak – nem részletezett – speciális esetekben lehet majd változtatni. A törvényjavaslat lényegi segítséget nem jelent az adósoknak, a kötelező középárfolyam alkalmazása is csak egy-két ezer forintos könnyítés.
Hétfőn kerül a parlament elé a lakáshiteleseket megsegítő fideszes elképzeléseket rögzítő törvényjavaslat, amely a korábban jelzett nyolc pontból hetet foglal majd jogszabályba. A javaslatokat jegyző Rogán Antal és Kósa Lajos pénteken bejelentette, hogy “kiesett” a csomagból az úgynevezett tisztalappal indulás joga, de lesz egy nyolcadik javaslatuk is: indítványozni fogják a közjegyzői díjak átalánydíjjá alakítását. (A tiszta lappal indulás joga szerint az adóssal szembeni követelés nem haladhatta volna meg a jelzáloggal terhelt ingatlan aktuális értékének száz százalékát.)

Új építésű lakások Budapesten: 4 különböző életstílus, 4 kiváló lakópark
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Brutális lakástámogatási trükk jön szeptembertől – így lehet belőle milliókat nyerni, ha jól kombinálsz!

Új lakástámogatás robban a közszolgákra – Akár az egész hitelt is kifizetheti helyetted az állam!

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Dizájn

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
