IKEA – Hetven éve nem volt ilyen!
Hetven éves fennállása óta először közölte gazdálkodásának eredményeit a svéd IKEA. Bár a világ legnagyobb bútorkereskedelmi láncáról van szó, a vállalkozás családi tulajdonban van, így nyugodtan titkolózhat.
A 26 országban 280 áruházat működtető IKEA az egész világon végigsöprő gazdasági válság ellenére jól teljesített, hiszen 2,3 milliárd euróról 2,5 milliárd euróra növelte profitját a 2008 szeptembere és 2009 augusztusa közötti üzleti évben. A forgalom is bővült, méghozzá 1,4 százalékkal 21,8 milliárd forintra. A bútor kiskereskedelmi lánc számára a jelek szerint ezzel véget is ért a válság, hiszen az idén augusztusban véget ért üzleti évében már 7,7 százalékos forgalombővülésről számolt be, ami 23,1 milliárd eurós forgalmat jelent. Az IKEA áruházakban 2008 augusztusa és 2009 szeptembere között 590 millióan fordultak meg.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nem elég meghirdetni: így növelheted az esélyét, hogy valóban el is add az ingatlanodat

Lakáskatasztrófa után fordulat jöhet? Megszólalt a szakértő a Tisza lakhatási terveiről

Elszabadultak a kifizetetlen számlák: már a lánctartozás is fenyegeti a magyar építőipart

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





