Nincs 30 négyzetméter az Év háza
Egy garzonnak számító kis alapterületű családi ház kapta idén az Év háza díjat. Az építész házaspár által tervezett épület a fenntarthatóság kritériumainak is megfelel. A díjat kapó Bártfai Szabó Péter az Inforádiónak úgy nyilatkozott, hogy a fenntarthatóság mellett a ház bővíthetőségét is díjazta a zsűri.
Saját részre tervezte az építész házaspár azt a kis alapterületű lakóházat Budakeszin külterületén, amely idén az Év háza díjat nyerte el . Bártfai Szabó Gábor az Inforádiónak elmondta: a telek korábban külterületnek számított, ezért a maximális beépíthetősége mindössze 3 százalék volt, emiatt lett ilyen kicsi az alapterület. A 29 négyzetméteres ház, azonban újabb és újabb egységekkel bővíthető, fejleszthető – a szakember szerint többek között ezt is díjazta a zsűri. A ház emellett a fenntarthatóság kritériumainak is megfelel. Az építés során több újrahasznosított anyagot használtak fel, bontott téglát, papírt.
Az épület 30 centiméteres újságpapírból készült hőszigeteléssel rendelkezik, az ablaküvegek 3 rétegűek, ami azt jelenti, hogy hideg időszakban is alig kell fűtést használni, maximum pár ezer forintba kerül a téli időszakban havonta. Közszolgáltatások híján faaprítékkal tüzelnek, és a szennyvízelvezetését is maguk oldották meg. A “garzonház” a passzívházhoz hasonló jellegű épület hőtechnikailag – magyarázta az építész, de abban több, hogy nincs szükség drága gépészetre, légcserére. A díjazott épület a Visegrádi Négyek családi házait bemutató nemzetközi kiállításon képviseli majd Magyarországot.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





