Matolcsy: a költségvetésről október 27-én tárgyal a kormány
A 2011. évi költségvetésről október 27-én tárgyal a kormány, s ezután lehet egyeztetni a közszféra létszámának és költségvetésből származó kiadásainak alakulásáról – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter napirend előtt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén
A miniszter nem cáfolta Varga Lászlónak, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnökének felvetését, amely szerint a közszférában a kormány 10 százalékos létszámleépítést és a közszféra dologi költségeinek öt százalékos csökkentését tervezi. A kormány jövőre és 2012-ben is folytatja Magyarország pénzügyi konszolidációját.
Matolcsy György ugyanakkor jelezte azt is, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keretében egyeztetni kíván a SZEF-el a lehetséges béralakulásról.
A kormány jövőre és 2012-ben is folytatja Magyarország pénzügyi konszolidációját: fenntartja a válságadókat, reálértéken tartja az állami költségvetés kiadási oldalát, és ahol lehet csökkenti a dologi kiadásokat, hogy 2013-tól az ország újra visszakerüljön az Európai Unió (EU) élvonalába – mondta Matolcsy György.
A miniszter kiemelte: 2010-re a kormány már elvégezte a pénzügyi konszolidációnak erre az évre eső részét, és tartja a 3,8 százalékos hiányt. Kifejtette: Magyarország pénzügyi konszolidációja több éves folyamat, a 2011-es év az előterjesztésre váró jövő évi költségvetési számokkal, a válságadókkal illetve a 3 százalékos gazdasági növekedéssel “szintén sikerrel kecsegtet”. 2012-ben ezeknek a lépéseknek köszönhetően a helyzet könnyebb lesz, majd 2013-tól a válságadókat kivezetve a nagyobb gazdasági növekedésből eredő költségvetési többletbevételekkel az ország belép az EU legnagyobb növekedéssel és legjobb államháztartási hiánnyal rendelkező tagállamai közé.
Matolcsy György beszélt arról is, hogy a kormány pénteken folytat zárótárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Ingatlan- és a Pénzügyi Szakértők Szerepét is Felértékelte az Otthon Start – A kereslet erősödése ellenére az eladók nagyobb arányban vették igénybe közvetítők segítségét

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban – A tranzakciószám is emelkedik: 20 ezerrel több lakás kelhet el idén, mint tavaly
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
