Csökkent Kína kereskedelmi többlete novemberben
Novemberben felgyorsult a kínai export, de az import már harmadik hónapja még jobban nőtt éves összehasonlításban, így a kereskedelmi többlet csökkent októberhez képest.
A kínai export novemberben 34,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a növekedés üteme jócskán gyorsult az októberi, 22,9 százalékos éves többlethez képest. Mindazonáltal az import növekedésének üteme ismét meghaladta az exportét: a behozatal 37,7 százalékkal haladta meg a tavaly novemberit az októberi, 24,5 százalékos éves többlet után, a kínai vámhivatalban pénteken közölt adatok szerint.
A kereskedelmi többlet 22,9 milliárd dollár volt novemberben, kisebb az októberi 27,15 milliárdnál, de kissé több az elemzők által várt 22,3 milliárdnál. A továbbra is erős kereskedelmi többlet miatt részint további amerikai panaszokra, részint a kínai központi bank részéről újabb szigorításra, a kereskedelmi bankok tartalékolási kötelezettségének növelésére, sőt, esetleg alapkamat-emelésre számítanak a piaci elemzők.
Kína novemberben 26,5 milliárd dollárért exportált az Egyesült Államokba az októberi 25,1 milliárd után, az importja onnan 9,7 milliárd dollárra nőtt 7,1 milliárdról. A novemberi kínai export 32,2 százalékkal, az import az Egyesült Államokból 35,2 százalékkal volt több a tavaly novemberinél. A kínai többlet 16,7 milliárd dollárra csökkent az októberi 18 milliárdról.
Kína 29,5 milliárd dollárért exportált az Európai Unióba az októberi 26,7 milliárd után, az importja innen 15,9 milliárd dollárra nőtt 12,2 milliárdról. A novemberi kínai export 33,8 százalékkal, az import az EU-ból 35,2 százalékkal volt több a tavaly novemberinél. A kínai többlet 13,6 milliárd dollárra csökkent az októberi 14,5 milliárdról.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





