Az idén 73 milliárdot költenek a 4-es metró munkálataira
Az idén 73,7 milliárd forintot költenek Budapest költségvetési koncepciója szerint a 4-es metró kivitelezésére, az állami támogatás 2011-re 66,8 milliárd forint. A főváros költségvetési koncepciójához készült táblázat szerint a projekt alapköltsége 2011-ben 62,7 milliárd forint, a kapcsolódó beruházások pedig csaknem 10 milliárdba kerülnek.
A második szakasz előkészületeit Budapest leállította, ezért 2011-től a második szakaszra nem terveztek költséget. Az előkészületekre 2009-ben 1,3 milliárdot, 2010-ben pedig 251 millió forintot költöttek a táblázat szerint.
Ettől az évtől a 4-es metró költségei folyamatosan csökkennek, 2012-re 54,5 milliárdot, 2013-ra 17,8 milliárdot, 2014-re pedig 13,6 milliárdot terveztek. Az állam a kivitelezést 2012-ben 52,4 milliárddal, 2013-ban 22,7 milliárddal, 2014-ben pedig 15,2 milliárddal támogatja.
A mostani számítások szerint a 4-es metró összköltsége 280 forintos euróval számolva bruttó 378 milliárd 45 millió 400 ezer forint. Tarlós István főpolgármester múlt csütörtökön egy más témában tartott sajtótájékoztatón azt közölte, a 4-es metró első szakasza számláinak kifizetéséhez “nagyságrendileg” még mintegy 100 milliárd forint hiányzik. A 4-es metró második szakaszáról szólva azt mondta: nem törlik a beruházási tervek közül, de jelenleg nincs a városnak egyetlen fillérje sem a megkezdésére.
A Tarlós István főpolgármester által benyújtott költségvetési koncepcióról a tervek szerint a Fővárosi Közgyűlés szerdán rendkívüli ülésen tárgyal.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





