Külső hatásoktól kiszolgáltatott gazdasági fellendülés
A legfrissebb konjunktúramutatók szerint évtizedes csúcs közelében van szinte mindenhol a termelésbővülés, kivéve Japánt, ahol a márciusi földrengés utóhatásai még erőteljesen érezhetők. A világgazdaság elemzése következik.
Nyugaton a fellendülés a munkaerőpiacon is érezteti a hatását, Németországban például közel két évtized után hárommillió alá ment az álláskeresők száma. Az autógyárak főként az élénk kínai kereslet miatt alig tudják kielégíteni a megrendeléseket, a költségvetési megszorítások a várakozásokkal szemben szinte semmilyen hatással nincsenek a konjunktúrára.
Magyarországon – mint azt megszokhattuk – más a helyzet. Csak amiatt örülhetünk, hogy legalább a termelés jól pörög, az exportrendelések a hazai ipart is kedvezően érintik. Ennek foglalkoztatási hatása azonban legfeljebb nagyítóval látszik. Zömmel arról van szó, hogy a válság során szabaddá vált kapacitásokat kötik le újra a gyárak. A beharangozott autóipari beruházásoknak új munkahelyek szempontjából még az előszele is alig érződik, de összességében is sokkal kisebb lesz a hatásuk, mint a GDP-ben, mivel magas fokon automatizált termelésről van szó.
A derűlátást árnyalja, hogy az erősödő inflációs nyomás miatt az Európai Központi Bank tovább szigoríthat. Sokan tartanak attól is, hogy a világgazdaság motorját jelentő kínai gazdaságot sikerül-e időben lehűteni, vagy hamarosan újabb lufi pukkanhat ki. Egyre sürgetőbb lenne tehát, hogy a magyar növekedés belső motorjai is beinduljanak, hogy ne legyünk a mostanában igencsak gyakran érkező külső sokkoknak ennyire kiszolgáltatva. Erre viszont továbbra is csupán szerény remény mutatkozik. A bürokráciacsökkentés, a kisebb vállalkozásokat sújtó terhek mérséklése, a foglalkoztatás könnyítése mind jó irányba tett lépés. Csak nehogy mindez megkésett legyen.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





