Mindig a zöld úton, mindig a zöld téglán
Zöld verseny indult a „nagyok” között Londonban: az utóbbi egy évben a PwC és a KPMG is a korábbiaknál zöldebb főhadiszállást választott munkatársainak Nagy-Britanniában. A két nagy könyvvizsgáló és tanácsadó cég egyaránt nagy fontosságot tulajdonít tevékenységük fenntarthatóságának és annak a presztízsértéknek, amelyet az új főhadiszállások biztosítanak számukra.
A PwC nemrég átadott új londoni központjával nem más célt tűzött ki maga elé, mint hogy a város legfenntarthatóbb épületét biztosítsa dolgozóinak és partnereinek. A mintegy 48 ezer négyzetméteres épületben helyet kapott két kisebb trigenerációs egység, amellyel az áramszükséglet 25%-át, míg a fűtési és hűtési igény 20%-át képesek helyben fedezni. Összességében az épület teljes energiaszükségletének egynegyede fedezhető helyben, mégpedig a trigenerációs technológia révén, amelynek köszönhetően egységnyi inputenergiából az áramtermelés mellett hasznos hő is keletkezik, amit nemcsak fűtésre, hanem egy abszorpciós hűtőn keresztül az épület hűtésére is használni lehet. Az energiaátalakítás ebben a rendszerben rendkívül magas hatásfokon történik, így már önmagában jelentősen kisebb terhet jelent a környezetre.
A PwC nem állt meg itt, hanem a két üzembe állított egységet bioüzemanyaggal, a város éttermeiből összegyűjtött fáradt olajból készült biodízellel táplálja. Az előzetes kalkulációk alapján az épület havonta 45 ezer liter fáradt olajat fog hasznosítani az energiaellátása során, a termelői berendezések mellett az üzemanyag tárolására két darab, egyenként 6 ezer literes tartályt is elhelyeztek az épületben.
Tovább a ReSourceinfo.hu cikkére.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





