Csődbe ment a Betonút- Felszámolják
Felszámolás alá került a Nemzetközi Betonút Kft. – értesült a Gazdaság.hu. A céget 2008-ban alapították, hogy a külföldi Betonút-munkákat végezze, azonban már nem része a csoportnak: az Opten céginformációs rendszer adatai szerint Dunai György idén vált meg tulajdonrészétől, az EuroAsztfalt Kft. pedig tavaly.
A hvg.hu korábbi információi szerint Dunai kiszállása egy jogvitával lehetett összefüggésben, mely egy romániai munka kapcsán a kolozsvári S. C. Enviro Quality nevű céggel állt fenn. Az új egyszemélyes tag Tóth Ferenc, aki korábban az ügyvezetői teendőket látta el a társaságnál. A Betonút-csoporthoz a Betonút Zrt.-n kívül jelenleg az EuroAszfalt, a minőségellenőrzéssel foglalkozó Innoteszt és a Szám-Ért Ügyviteli Kft. tartozik a társaság honlapja szerint. A társaság a működése során egyik évben sem termelt nyereséget. 2009-ben 688 millió forint forgalom mellett 215 milliós, tavaly 448 millió forint árbevétel mellett 219 milliós veszteséget halmozott fel. Az Opten adati szerint bejelentett követelés nincsen a céggel szemben. Nem ez lesz az első cég, ami csődbe megy a korábban sikeresnek tűnő magyar útépítő vállalatok közül. Még 2007 őszén a Viadom csődje kavart nagy vihart, idén pedig az első Orbán-kormány házi sztrádaépítője, a Vegyépszer kényszerült csődvédelembe. A vállalat azóta is agonizál, októberben a hitelezők belementek a csődvédelem egyéves meghosszabbításába.

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással

Nem az kaparintja meg az olcsóbb lakást, aki több időt tölt kereséssel, hanem az, aki előbb értesül az árcsökkentésről

Milliókat törölhet az állam a lakáshitelekből 2026-ban is: rengeteg magyar jogosult lehet rá, de sokan nem tudnak róla

Eldőlt Rákosrendező sorsa? Hamarosan kihirdetik a győztes tervet!
Dizájn

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





