Januárban érvénybe lép a plázastop

Jövő januártól általános építési tilalom érvényes a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményekre – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Giró-Szász András elmondta, hogy a tilalom alól a vidékfejlesztésért, a környezetvédelemért és a kereskedelemért felelős miniszterek által létrehozott bizottság javaslata alapján a nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést. A plázastop 2014. december 31-ig lesz érvényben – mondta. Az intézkedés célja, hogy a kereskedelem szerkezete kedvezőbben alakuljon át – hangsúlyozta a kormányszóvivő. Kifejtette, hogy jelenleg a kereskedelmi forgalom 69 százalékát uralják a nagy- és közepes, elsősorban nemzetközi vállalkozások, amelyek ugyanakkor alig egy százalékát képviselik kereskedelmi vállalkozásoknak, míg a maradék 99 százalékot képviselő a mikrovállalkozások csak 31 százalékban részesülnek a forgalomból, ezen próbálnak változtatni. Azt, hogy milyen szempontok alapján adható felmentés a plázastop alól, egy későbbi kormányrendeletben szabályozzák – mondta Giró-Szász.

 

A plázastop ötletét még tavasszal vetette fel az LMP, arra hivatkozva, hogy így elkerülhető lenne az, hogy az ingatlanfejlesztők kijátsszák a készülő új, szigorúbb korlátozásokat tartalmazó keretszabályozást azzal, hogy még annak életbe lépése előtt tömegével adnak be engedélykérelmeket új kereskedelmi egységekre. Az ötletet felkarolta a Fidesz, és bár októberben úgy tűnt, akadozik a szabály elfogadása, miután az LMP kihátrált mögüle, most úgy tűnik, mégis életbe lép a szabályozás, ami összességében a nagyobb üzletek építésének tilalmával ahhoz vezethet, hogy drágábban vásárolhatunk.