Mélygarázs épül a Dunabástya helyére
Mélygarázs építésétől félti a reneszánsz győri Dunabástyát az Arrabona Városvédő Egyesület, amelynek szakértője, Szigeti Ferenc építészmérnök szerint csak a műemlék jelentős rombolásával lehet megvalósítani a tervezett parkolóhelyeket.
Az önkormányzat tavaly határozta el, hogy rendezvényteret alakít ki a részben a bástya maradványai fölötti Dunakapu téren, s alá több száz férőhelyes garázst építtet. Az előzetes régészeti feltárások azonban a vártnál kiterjedtebb területen találtak bástyafalakat. A HVG érdeklődésére az önkormányzatnál azzal érveltek, hogy törekszenek az értékek megóvására, de ez nem állhat útjába a fejlődésnek. Győr főépítésze, Révi Zsolt korábban a környezetvédők tiltakozása ellenére beépíthetővé nyilvánította azt a védett területet, amelyen az Audi bővíti a gyárát, s „egy multinacionális cég” feljelentésére Zsák Ferenc természetvédő előzetes letartóztatásba került. Győri bloggerek szerint a mostani mélygarázs megvalósításában érdekelt a szomszédos Széchenyi téren a közelmúltban felújított Lloyd-palota tulajdonosa, a régebben az SCD Groupban is érdekelt, Don Pepe-tulajdonos Szatmári Gábor cége, a Mintinvest-2005 Kft. Az ügyvezető, Horváth Patrik annyit mondott, hogy az iroda- és vendéglátó-helyiségek bérbeadójaként a cégnek fontos a jó megközelíthetőség.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Egyedülálló fejlesztőközpont kiadó a XVIII. kerületben – ideális választás gyermekekkel foglalkozó intézmények számára

Orbán Viktor bedobta az új otthonbombát: évi 1 millió forint jár ezeknek a dolgozóknak!

Taktaharkány a következő település, amely él jogával: pénzt és szakképzettséget is kérnek, ha oda akarsz költözni!

Lakást vennél? Így spórolhatsz 85 MILLIÓ forintot – Mutatjuk a titkos szuperkombót, amit kevesen használnak ki!
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
