2011-től jön a kánaán a lakáspiacon?
Egyes vélemények szerint 2011-ben találhat újra magára az ingatlanpiac, a választásokig azonban már semmi érdemi változás nem várható.
“Várakozásaink szerint a lakásvásárlási hajlandóság 2010. második félévétől indulhat erősödésnek, de a válság előtti, 2008-as ingatlanpiaci helyzet csak 2011. közepére térhet vissza. Az árak alakulása pedig átlagosan a kereslet változásaitól függ: ennek megfelelően a csökkenő tendencia a jövő év első felében még marad. A hitelezési volumenek visszaesése ugyanakkor tartósabb is lehet, mindenesetre az idei évhez képest jövőre némi növekedésre számítunk. Több bizonytalan tényező nehezíti ugyanakkor a jövőbe tekintést, melyek közül a legfontosabb a 2010-es parlamenti választás, ami gyakran jelentett eddig is fordulópontot a piac működésében.” – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója.
Az OC szerint a lakáspolitikában végbe menő óvatos javulás segítheti a piacot: ugyanakkor a választásokig, illetve az azt követő hónapokban még nem várható nagy volumenű döntés, a lakosság tehát minden bizonnyal várakozó állásponton lesz. Ezt némileg ellensúlyozhatja, és már januártól forgalomgeneráló tényező lehet az illetékek jövő évtől bevezetett csökkenése. Lakások esetében, a 4 millió forint feletti rész után a 6-ról 4%-ra csökkenés egy 20 milliós ingatlannál alapesetben 320 ezer forinttal kevesebb illetékterhet jelent az idei évihez képest.
Az OC várakopzásai szerint egy másik jelentős piacbefolyásoló tényező lehet a már elfogadott vagyonadó ingatlanokra kivetett eleme. Ennek bevezetése ugyanakkor, a jelenlegi politikai kommunikáció alapján, a választások eredményén múlik majd. Bár mindezidáig nem volt jellemző, hogy a vevők döntését befolyásolta volna az adóköteles limit figyelembe vétele, jövő év elejétől egyértelműen felkerülhet a keresési paraméterek közé, hogy az ingatlan forgalmi értéke – első lakás esetében – ne haladja meg a 30 millió forintot.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





