Csak az elmentett adatok védenek a vagyonadó-kalkulátor használatakor
Hétfőn reggel öt óráig mintegy 150 ezren töltötték le az APEH honlapján a becsült ingatlan érték kalkulátort, és az ott kapott adatokat mintegy 4 ezren mentették el – közölték az adóhatóság sajtóosztályán.
A vagyonadó kalkulátort pénteken késő délután tették fel az APEH honlapjára, hogy segítsenek az adózóknak a lakóingatlanokat terhelő adó alapjának meghatározásában – írja az MTI.
A kalkulátor működtetéséhez szükséges adatbázis kialakításához az állami adóhatóság a 2008. január 1-jét követő illetékkiszabások alapján ellenőrzött, 800 ezer ingatlan forgalmi értékének adatait használta fel. A kalkulátor az adatbázis adatai, a konkrét ingatlan fizikai jellemzői és egy számítógépes algoritmus segítségével állapítja meg az úgynevezett becsült forgalmi értéket.
A Pénzcentrum kérdésére Bakonyi Ágnes az APEH szóvivője újból megerősítette, hogy a kalkulátorba betáplált adatokat csakis az ingatlanadózás ellenőrzésére használhatja az adóhivatal.
A szóvivőasszony kiemelte a kalkulátor azon funkcióját, hogy amennyiben az adózó helyesen vitte be az ingatlanja adatait a számológépbe, és az adóbevallásában is a kalkulátor által kiszámolt adatot tünteti fel, valamint az adó megfizetését is a törvény betűje szerint végzi, úgy az adóhivatal egy utólagos ellenőrzés során sem adóbírságot, sem pedig késedelmi kamatot nem szabhat ki. Ez a “védettség” azonban csak akkor él, hogyha az adózó a “mentés” gombbal fel is vitte az adatait a rendszerbe.
A bárki számára hozzáférhető adatszolgáltatásról Bakonyi Ágnes elmondta, hogy az adóhivatal úgy kalkulált, hogy aki csak próbálgatja a rendszert, nem fogja menteni a felvitt adatait. Így csak a saját ingatlanjukra vonatkozó valós adatokat viszik fel az adózók, és nem keletkeznek felesleges bejegyzések az adatbázisban.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





