Leszámolhatnak az építményadóval
A héten tárgyalja az Alkotmánybíróság (Ab) azt a magánszemélytől származó beadványt, amely a helyi adókról szóló törvény építményadót érintő rendelkezéseit tartja alkotmányellenesnek.
Sajnos az Ab rendkívül szűkszavúan rögzíti az egyes indítványokat, így a tavaly októberben érkeztetett dokumentumból csak annyi derül ki, hogy a magánszemély a törvény komplett építményadóra vonatkozó passzusait alkotmányellenesnek tartja.
Mindezt az alkotmány azon rendelkezésével indokolja, hogy biztosítani kell az emberi és állampolgári jogokat a vagyoni helyzettől függetlenül és szigorúan büntetni kell az ilyen típusú hátrányokozást. Azt nem tudni, hogy pontosan hogyan hozza összefüggésbe az indítványozó a nem egyenlő elbánást az építményadóval – de vélelmezhetően úgy, hogy bizonyos településeken nem kell azt megfizetni.
Az Ab azonban az elmúlt időben hozott határozatai alapján nem tart csak azért alkotmányellenesnek egy adónemet, mert azt nem kell minden egyes állampolgárnak megfizetnie. A nemrégiben visszadobott ingatlanadóval vagy a még korábban elkaszált luxusadóval kapcsolatban sem az adóztatás ténye, hanem az adóalap megállapítása, illetve a jogorvoslat lehetőségének hiánya okozott problémát a testületnek. Épp ezért jobban “harapott” az Ab azokra az indítványokra, amelyek a vagyoni viszonyoknak megfelelő közteherviselésre hivatkoztak, nem pedig az egyenlő elbánásra. Összességében kevéssé valószínű, hogy az Ab egy húsz éve működő szabályozást most visszadob, annál is inkább, mert a korábban hivatkozott határozataiban leszögezte: egy társadalomban szükséges lehet valamilyen vagyonadó bevezetése. Nem zárható ki ugyanakkor, hogy határozathozatalra még nem kerül sor.
Van, ami ráér
Nem siet az Ab a tevékenységre jellemező keresetekkel kapcsolatos indítványok tárgyalásával. Több kifogás is érkezett a testülethez amiatt, hogy az idén a vállalkozások személyes közreműködőinek nem a minimálbér vagy annak duplája után kell járulékot fizetniük, hanem egy a tevékenységtől függő elvárt jövedelem után. Az indítványozók szerint ugyanis ilyet megállapítani nem lehet pontosan.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





