Nekünk is juthat az Union Investment 2 milliárd eurójából
Az Union Investment ez évi előrejelzése szerint, idén 1,5-2 milliárd eurót fektet be az európai ingatlanpiacon, a nagyjából megfelel a teljes tavalyi mennyiséggel, mondta a PropertyEU-nak adott interjújában Reinhard Kutscher, az igazgatóság elnöke.
A befektetési alap elsősorban a központi ingatlanpiacokra fog fókuszálni, tette hozzá az elnök, kiemelve az Egyesült Királyságot, Franciaországot és Németországot. Azonban Skandinávia, Közép-és Kelet-Európa is rajta van az alapkezelő radarján, Kutscher szerint.
A hamburgi székhelyű befektető, az elmúlt héten 316 millió euróért cserébe 91%-os részesedést szerzett a berlini Alexa bevásárlóközpontban, mely egy nagy lépésnek tekinthető az éves célkitűzésben. A figyelem idén is elsősorban Európára terelődik Kutcher szerint. “Európa a legjobb hely olyan típusú termékekben, amiket mi keresünk. Nagy valószínűséggel idén semmit sem fogunk venni Európán kívül, ami tőlünk egyáltalán nem megszokott”.
A PropertyEU 2009-es külföldi beruházásokkal foglalkozó listáján az Union Investment a lista tetején szerepelt, 1,6 milliárd eurónyi befektetéssel, valamint 18 ingatlannal illetve projekttel.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Zöldebb, élhetőbb városi otthonok – lakóparkok, amelyek a jövőre készülnek

Extrém határidő, nulla licit: így maradt vevő nélkül az állami rezidencia

Mi vár a magyar ingatlanpiacra 2026-ban? A piacvezetők szerint most dől el, ki marad talpon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





