Független irodaként folytatja a Szécsényi Ügyvédi Iroda
Függetlenedik a Schönherr Ügyvédi Irodától és Szécsényi és Társai Ügyvédi Társulás néven, független hazai ügyvédi irodaként folytatja tevékenységét a jövőben Dr. Szécsényi László és további nyolc, nemzetközi ügyvédi irodákban tapasztalatot szerzett jogász.
A Szécsényi és Társai Ügyvédi Társulás tapasztalataiból adódóan a fő hangsúly az ingatlanjog – ezen belül is főként az akvizíciók, valamint az ingatlan-fejlesztési és ingatlan-finanszírozási projektek -, a társasági jog, és a munkajog területére helyeződik, de az iroda polgári, közigazgatási, illetve munkaügyi peres és vitarendezési ügyekben is részt vesz majd.
“A gazdasági válság a multinacionális és a hazai közép- és nagyvállalati ügyfelek igényeit is jelentősen átformálta: ezek nagy része természetesen elvárja, hogy jogi tanácsadója a nemzetközi standardoknak megfelelő kapacitásokkal és know-how-val, az uniós és a hazai jogszabályok párhuzamos ismeretével nyújtson jogi megoldásokat számára, ugyanakkor mindezt elérhető áron.” – magyarázta a változást Szécsényi László.
Szécsényi László hozzátette: “Az elmúlt tíz év során osztrák partnereinkkel együttműködve nagy tapasztalatokra tettünk szert a legjobb nemzetközi gyakorlat alkalmazásában. Jól ismerjük a vállalatok működését, illetve az üzleti közösségek speciális igényeit, s a jelenleg zajló gazdasági folyamatokat figyelemmel követve alakítottuk ki önálló üzleti stratégiánkat. Célunk, hogy színvonalas szolgáltatást nyújtva a jövőben is megőrizzük élvonalbeli szerepünket az ingatlan- és vállalati jogi piacon.”

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást

Riasztó adat: megugrott a lakáskárok száma Magyarországon – egyetlen hónap alatt történt az éves károk harmada

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





