Káoszt okozhat a vagyonadó?
Adminisztratív káosz alakulhat ki, ha a kormány a jelenlegi tervek szerint vezeti be a vagyonadót. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint, ha valóban 30 millió forint lesz az adóköteles vagyon határa, akkor alig jön be belőle pénz, miközben óriási összegeket emésztene fel a beszedéshez szükséges infrastruktúra – tudósít az InfoRádió.
Ha nem hoz sok bevételt, de sok problémát okoz, akkor kár belekezdeni – mondta a vagyonadóról Bod Péter Ákos közgazdász. A korábbi jegybankelnök az InfoRádióval azt közölte: ha valóban 30 millió forint lesz az adóköteles vagyon határa, akkor tízmilliárdok folynak be a költségvetésbe, miközben az adminisztratív kiadás magas lenne.
A közgazdász attól tart, hogy a vagyonadó bevezetése ellenállásba fog ütközni és jogvitákhoz vezet. Adminisztratív káosz alakulhat ki, ami elriasztja a későbbi kormányokat ennek az adónemnek a bevezetésétől – emelte ki Bod Péter Ákos, aki azzal egyetért, hogy a vagyont adóztassák meg, de szerinte ezt az adót össze kellene kötni az önkormányzatok pénzügyi szabályozásával. Ha valaki komolyan gondolja, hogy az élő munka helyett a vagyont terheli adóval, ahhoz megfelelő előkészítés és egy választás során politikai felhatalmazás kell – emelte ki a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





