Körkép a 12. budapesti lakásvásárról

Az idei tavasszal újra megnyitotta kapuit az a rendezvény, melyet évről-évre vár az ingatlanszakma minden résztvevője. Immáron a 12. Lakásvásárt rendezték meg Budapesten, melyen ez alkalommal észrevehetően beérett az előző években befektetett munka és lelkesedés.

Az elmúlt években rohamosan beindultak az újabbnál-újabb projektek, melyek új otthonokat kínálnak a vásárlóknak. A már jól bevált módszert követve, idén is céltudatosan látogattak el a rendezvényre az érdeklődők.
A kiállítók pedig, hozták a tőlük várt színvonalat, és talán még felkészültebbek voltak a kommunikációt tekintve.

Mindez hozzájárult az idei Lakásvásár sikeréhez, és már a pénteki kapunyitást követően özönlöttek a látogatók. A komoly érdeklődők felmérhették a vásárlási lehetőségeket, a mintegy kétszáz kiállító pedig az elkövetkezendő hónapok piaci sikerességét.
Az egyes termékek egyedi és tömegből kivillanó megjelenéseikkel, valamint kreativitásukkal is felhívták magukra a figyelmet, és hozták a pezsdítő hangulatot.

Az újépítésű, továbbá a használt lakásokat is bemutató ingatlanirodák, valamint a készházak kreatív ötletgazdái, széles palettát biztosítottak az érdeklődőknek, hogy kiválaszthassák a nekik leginkább megfelelő otthont.

Ami láthatóan bizonyos volt, hogy a fejlesztő társaságok a magas színvonalú belső kivitelezés mellett, egyre barátságosabb és természet-közelibb külső környezetet szeretnének a kivitelezésben is megvalósítani.

Az élen járó lakásfinanszírozó bankok idén is támogatásukkal biztosították azokat, akik hitelből kívánják fedezni lakás- és házvásárlásukat, de a független hiteltanácsadóknál is begyűjthették az aktuális információkat az érdeklők.

Az előző Lakásvásár eredménye már abban megmutatkozik, hogy akik az elmúlt évben jelen voltak, az idei alkalommal is kihagyhatatlan lehetőséget láttak a részvételben.
Akik pedig első alkalommal vonultatták fel kínálatukat, reményteljesen tekintenek az elkövetkezendő hónapok piaci alakulására.
Ehhez adott minden lehetőség, hisz az idei lakásvásár sikere egy jó ugródeszka az újonnan induló projekteknek.

Tapasztalataink szerint a kiállítók egyöntetűen törekednek a minőségi változásokra.
Az ingatlanpiac igényeinek alakulását figyelve, a fejlesztők a kisebb és középkategóriás lakások mellett, egyre inkább a nagyobb és magasabb kategóriájú ingatlanok kínálatában gondolkodnak.

Kérdésünkre, hogyan látják az elmúlt, valamint az elkövetkező időszak várható piaci alakulását, a Cordia csoport értékesítési vezetője elmondta, hogy az értékesítéseik száma pozitív emelkedést mutat a piaci átlaghoz képest.

A Madárhegy értékesítési menedzsere szerint, nőtt a kereslet a nagyobb, és minőségi lakások iránt, ezért projektjeik megvalósításánál ez fontos kritérium számukra.

A Sasad Resort marketingvezetője pedig arról tájékoztatott, hogy értékesítés szempontjából pozitívnak ítélte az elmúlt időszak értékesítéseit, és reményét fejezte ki, hogy a vásárlók még céltudatosabban fogják látogatják a hasonló szakmai rendezvényeket.