Alkotmánybíróság: három év után is perelhet majd a jogtalanul megszerzett ingatlan jogos tulajdonosa
Alkotmánysértő az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvénynek az a
része, amely hároméves határidőt szab az érvénytelen okiraton
alapuló, jóhiszemű harmadik személy részére bejegyzett tulajdonjog
törlésére – az Alkotmánybíróság (Ab) utolsó, keddi teljes ülésén
született döntésről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t a testület
sajtófőnöke.
A kifogásolt bekezdést az Ab 2007. június 30-i hatállyal
megsemmisítette – tudatta Sereg András.
A testület szerint a jogszabály kifogásolt része megvédi az
érvénytelen okirat alapján bejegyzett jóhiszemű harmadik személy
jogszerzését. Az Ab indoklásában rámutat: a rendelkezés a
szükségesnél nagyobb mértékben korlátozza az eredeti tulajdonost
alkotmányos alapjogának gyakorlásában.
“Az ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó jogbiztonság nem áll
arányban azzal a jogsérelemmel, amelyet az eredeti jogosult szenved
el, amikor önhibáján kívül nem tudja érvényesíteni keresetindítási
jogát” – olvasható az Ab határozatának indokolásában.
A testület felidézte: ha a tulajdonjogot szerző rosszhiszemű,
vagy szerzése ingyenes, a javára bejegyzett jog, feljegyzett tény
törlésének nincs időbeli korlátja.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írja: az
Alkotmánybíróság határozata várhatóan megszünteti a lakásmaffiával
kapcsolatos visszásságok egy részét. A cikk szerint számos esetben
előfordult, hogy bűnelkövetők hamis igazolvány és szerződés
felhasználásával saját nevükre íratták mások telkét, lakását majd
eladták azt jóhiszemű jelentkezőknek vételár ellenében. A valódi
tulajdonos csak akkor szerezhette vissza elorzott ingatlanát, ha az
új vevő szerződésének benyújtását követő három éven belül pert
indított a vásárló tulajdonjogának törléséért.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?

Megfordult a zuglói lakáspiac: 10–15 százalékot estek az árak, és mehet még lejjebb

Akár 5 millió forintot is kaphatnak a társasházak a felújításra – itt vannak az új panelprogram részletei
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





