Helyek, tétek, befutók

Lendületesen áramlik az osztrák tőke a kelet-európai ingatlanpiacra, az utóbbi időben főként Oroszországra koncentrálva, és immár nem csupán bevásárlóközpontokra szorítkozva.

Másfél milliárd eurós tőkeemelést kezdeményezett a múlt héten a bécsi Meinl bank ingatlanfejlesztő vállalkozása, a Meinl European Land (MEL). A tíz éve működő MEL eddigi legnagyobb tőkebevonása után a cég értéke 6 milliárd euróra nő a bécsi tőzsdén. Az egykor élelmiszer-kiskereskedelemben utazó osztrák cégnek azért van szüksége pénzre, mert szédületes tempóban bővíti ingatlanportfólióját Kelet-Közép-Európában. Az óvatos indulás jegyében eleinte csak magyar és cseh célpontokra szorítkozott, s szinte kizárólag bevásárlóközpontokat vett vagy épített, amelyeket döntően osztrák vagy más nyugat-európai élelmiszerláncoknak adott bérbe. A társaság azonban ma már messzebbre is merészkedik: a tőkeemelésből finanszírozandó új invesztíciók célpontja Oroszország, s máris tervezi az első bulgáriai és ukrajnai bevásárlóközpont, illetve egy sor lakás építését. Míg az üzleteket továbbra is saját tulajdonban tartja, a lakásokat elkészültük után értékesítik. A MEL 153 kész objektummal rendelkezik a térségben, és további 36 – 2007-2009 között elkészülő – beruházásra van már szerződése. A cég reményei szerint az ingatlanok révén 11 százalék körüli, meglehetősen magas hozamot érhet el, nem kis örömet szerezve a társaságban érdekelt nyugdíjalapok befektetőinek.

A két számjegyű profitok ideje kelet-európai ingatlanpiaci szakértők szerint azonban a térség fejlett – mindenekelőtt a magyar, a cseh, a szlovák és a lengyel – ingatlanpiacain immár lecsengett, az általános hozam 5-6 százalékos (HVG, 2006. november 11.). Ma már inkább Oroszország, illetve a két friss uniós piac, Bulgária és Románia vonzó, ahol elérhető a 10 százalék feletti nyereség.

Nem csak a Meinl vetette ki a hálóját a térségre az osztrák ingatlanos cégek közül. Egy nappal a MEL tőkeemelési akciója után a bécsi pénzpiacok már az Immoeast társaságra, illetve annak Kelet-Európára szakosodott Immofinanz nevű, az osztrák tőzsdén önállóan is jelen lévő ingatlanforgalmazó cégére figyeltek. Az Immoeast a tavaly óta 25 százalékban hozzá tartozó kanadai-magyar TriGránit ingatlanfejlesztő cégnek köszönheti a rivaldafényt. A Demján Sándor nevével fémjelzett társaság ugyanis megállapodott az orosz Gazprom energiacég bankjával, a Gazprom-Investmenttel, hogy öt év alatt vagy harminc új lakónegyedet építenek Oroszországban, több mint 7 milliárd euró értékben.

Az első ilyen negyed – a lakások mellett kulturális létesítményekkel, bevásárlóközpontokkal, irodaépületekkel, logisztikai központokkal – már az idén felépül Krasznodarban. A két társaság 1-1 milliárd euróval száll be az üzletbe, a beruházásokhoz szükséges többi tőkét külső forrásból szerzik be. A megállapodás szerint az Immoeastnek elővételi joga van a TriGránit által épített bármelyik objektumra. Az osztrák cég a TriGránit révén egyúttal általa még meg nem hódított piacokra juthat be. Az Immoeast tulajdonában 244 ingatlan van – 38 százaléka iroda, de jelentős a lakások, szállodák, garázsok aránya is -, mintegy 6,5 milliárd euró forgalmi értékkel. Üzleteinek ötöde tavaly Magyarországon, Romániában és Lengyelországban valósult meg, 15 százaléka Csehországra jutott, Oroszország hányada 4,6 százalékos volt.

A két óriáscég mellett jelen van a térségben az elsősorban régi lakóházak felújítására, tetőterek kialakítására összpontosító Conwert társaság is, mely forgalmának egyötödét szerzi a régióból. A vonzó hozam az osztrák nagybankok ingatlanérdekeltségeit is a térségbe csábította, különösen aktív a CA Immo International, illetve az Erste bankhoz tartozó s Immo. A CB Richard Ellis nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég szerint az ingatlanberuházások kelet-közép-európai piacán az osztrák részvétel 2006-ban meghaladta a 30 százalékot, megelőzve a német és brit cégeket.