Csak az alacsonyabb jövedelműeket sújtja az ingatlanadó?
A magyarországi lakáspiac helyzete nehezebb, mint néhány évvel ezelőtt, ugyanakkor az Engel Group úgy látja, hogy jelentős növekedés előtt áll a hazai lakásépítés. Ennek a folyamatnak a 2008-as ingatlanadó bevezetése sem fog gátat szabni – olvasható a cég legújabb közleményében.
Az optimizmusra az ad okot, hogy nemzetközi összehasonlításban a budapesti lakásárak még mindig jóval alacsonyabbak, mint Prágában vagy akár Varsóban. Ennek ellenére a külföldi tőke egy része a jövőben más, környező országokba áramolhat, hiszen ott kedvezőbbek az adózási feltételek. Jó példa erre az ÁFA mértéke, amely 20%-os Magyarországon, míg Csehországban csupán 5, Lengyelországban pedig 7%-os áfát kell fizetni az új építésű lakások után – mondta Erdős Ildikó, a cég marketingért felelős igazgatója.
Az ingatlanadó 2008-as bevezetése nem fogja megrázni a piacot, hiszen jó helyen, jó minőségben épülő lakásokból még ma is kevés van a fővárosban. Az adó bevezetése már csak azért sem tántorítja el a magyarokat a vásárlástól, mert erősen berögzültek fogyasztói szokásaik, amelynek központjában a tulajdonszerzés áll. A magyarok nem szeretnek lakást bérelni, akkor érzik magukat biztonságban, ha sikerül saját lakást vásárolniuk.
A tízmilliárd forint beruházással épülő Sun Palace lakópark és az öt milliárd forintból elkészülő Csillagkert teraszház fejlesztője úgy véli, az ingatlanadó inkább csak azokat fogja érinteni, akik albérletből szeretnének átköltözni saját lakásba, ám az adó nagyságrendileg megnövelné azonnali kiadásaikat. Ők várhatóan előbbre hozzák vásárlásaikat, vagy ha ezt nem tehetik, akkor elhalasztják azt addig, amíg az adó összegét jövedelmükből ki nem gazdálkodták

Modern városi otthonok, ahol a kényelem és a környezet is számít
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni

Évekig állt a gigaberuházás, most jöhet a fordulat: Vitézy Dávid bejelentette a Diákváros újraindítását

Teljes városnegyed alakulhat át Szegeden: közösségi kertek, új zöldterületek és korszerűbb közvilágítás jöhet

Szeretnéd gyorsan és jó áron eladni az ingatlanodat? Ezzel a 3 lépéssel növelheted az esélyeidet!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





