Enyhén emelkedett a Ecostat Ingatlanbarométere
Az Ecostat
Ingatlanbarométer indexe a második negyedévben 0,4 százalékkal 46,9
százalékra emelkedett – mondta keddi sajtótájékoztatóján Belyó Pál,
az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója.
Az Ecostat szerint – bár a kért építési engedélyek száma kissé
mérséklődik – az idén is felépülhet mintegy 40 ezer lakás.
Az elemzés szerint az új lakások piaca kettészakadt: a kedvező
helyen épülő és jó minőségű lakások árai várhatóan az inflációnál
jobban emelkednek, míg a kevésbé jó helyen épülőknél az árakat egyre
inkább a fejlesztők és a vevők alkuja határozza meg. Ebben a
szegmensben áremelkedés nem várható.
A használt lakások piacán a drága üzemeltetésű – főleg panel –
lakások ára csökkenni fog. Ugyanakkor a városközpontokban, a jó
helyen lévő használt lakások árai emelkednek.
Leitner József, a hónap végével megszűnő Országos Lakás és
Építésügyi Hivatal elnökhelyettese megjegyezte, hogy az uniós
pályázatok jövőre indulnak, így ebből a pénzből
lakóépület-felújítások 2008-ban várhatók.
A lakosság lakáscélú hitelfelvételi szándéka alig változott.
Miután egyre inkább devizában veszik fel az ilyen hiteleket – és az
állami támogatás visszaszorulóban van – a lakás-szféra önállósodik
az államtól.
Az Ecostat Ingatlanbarométer indexének 0,4 százalékos második
negyedévi emelkedése a maga 46,9 százalékos mértékével még mindig
beleillik az enyhén csökkenő tendenciába. A csúcs 2002. elején volt,
amikor 55 százalék felett állt a mutató.

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak

Nagy fordulat jöhet a lakáspiacon: fékeznek az árak, közben rég nem látott mennyiségű új lakás érkezhet

Megoldást találhattak a szombathelyi azbesztproblémára: különleges záróréteggel állították meg a kiporzást
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





