Taszáron járt a Kínai Gyáriparosok Szövetségének delegációja
Kína érdekelt
abban, hogy Taszáron legyen az Európai Unión belül egy logisztikai
és ipari bázis, ahonnan magasabb színvonalon tudják Európát export
termékekkel kiszolgálni – erősítette meg a korábbi, diplomáciai és
gazdasági körökkel folytatott tárgyalásokon elhangzottakat a Kínai
Gyáriparos Szövetségének küldöttsége, miután megtekintette a volt
taszári katonai bázist.
Kolber István, a repülőtér fejlesztésével foglalkozó
miniszterelnöki megbízott az MTI-hez hétfőn eljuttatott
közleményében rámutatott: a hivatalos küldöttség fogadására másfél
éves előkészítő tárgyalás után került sor.
Közölte: taszári repülőtér területe az egyik kiemelt fontosságú
helyszíne lehet annak a világ több pontján létesülő félszáz ipari
zónának, amelynek megvalósítási tervét márciusban hivatalos
weboldalán hozta nyilvánosságra a kínai kormány.
A taszári fejlesztések összértéke meghaladná a 2 milliárd
dollárt, az itt elképzelt beruházás rövid időn belül több ezer
munkahelyet teremthet, s világszínvonalú high-tech technológia
érkezne Magyarországra – sorolta a miniszterelnöki megbízott egy
reménybeli kínai befektetés előnyeit.
Jelezte: a két ország ipari és gazdasági kapcsolatainak,
széleskörű gazdasági fejlesztésének előmozdítása érdekében október
végén, november elején Pekingben és Shenyangban magyar napokat
rendeznek, amelyre ő maga is meghívást kapott.
Ennek része lesz a taszári repülőtérre épülő fejlesztések
előkészítése – tájékoztatott Kolber István. Hozzátette: magyar
üzletemberek mutatják majd be a kínai félnek, hogyan tudnak
bekapcsolódni ezen nagymértékű beruházásba.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Sokan azt hiszik, egyszer majd örökölnek egy lakást – a valóság azonban rengeteg magyart sokkolhat

Durva változásokat vár az ingatlanszakma: újrahuzaloznák az egész rendszert

Ma már nem elég feltenni egy hirdetést: ezért ragad bent hónapokra rengeteg eladó lakás

Hatalmas fordulat az építőiparban: eltörölték a cégeket sújtó különadót, megszólalt a hatóság
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





