Keletre tartanak az ingatlanbefektetők és -alapok
Közép-Kelet-
Európában Magyarországtól keletebbre is merészkednek már az
ingatlanbefektetők és -alapok – áll az Engel Group MTI-hez
eljuttatott közleményében.
A közlemény hivatkozik a londoni Alternative Investment Market
(AIM) adataira, amely szerint az újonnan bejegyzett ingatlanalapok
elsősorban a feltörekvő piacokra (Közép-Kelet-Európa, Balkán, Ázsia)
és Németországra fókuszálnak. Az AIM-en bejegyzett ingatlanalapok
egyik vezető csoportja, az Engel East Europe is Közép-Kelet-Európát
tekinti elsőszámú célpiacának. (A cég eddig több mint 13 ezer lakás
építésével kapcsolatos beruházásban vett részt a régióban.
Magyarországon befektetéseinek értéke meghaladja a száztízmilliárd
forintot.)
Az Engel megfigyelései szerint, egyre több fejlesztő merészkedik
a Magyarországtól keletebbre eső területekre, így Románia, Bulgária
és az orosz területek is hamarosan versenytársai lehetnek a magyar
ingatlan és befektetési piacnak. A közlemény fontosnak tartja
megemlíteni azt is, hogy Magyarország ma még mindig jó befektetési
területnek számít, hiszen a keletebbre eső célpiacok,
Közép-Európához képest még mindig nagyobb kockázatot hordoznak
magukban.
Magyarországon ma már csak jó minőségű lakásokat lehet eladni,
amelyeknek fajlagosan nagyobbak a költségeik is. Ezért várható, hogy
sok beruházó kivonul majd erről a piacról. Velük szemben az Engel
Group piaci bővülésre számít.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Az országos átlagot is meghaladva drágultak a lakások Kelet-Magyarországon – Debrecenben és Szegeden viszont mérsékelt volt a drágulás

Napelemek, alacsony rezsi és saját kert: ilyen otthon vár Hévízgyörkön, Budapest közelében

Világrekordot hozott a magyar naperőművek augusztusa – közben Paks termelése mélypontra zuhant

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





