Újabb két bérlő az Airport City-ben
Újabb két bérleti szerződést írtak alá az Airport City logisztikai parkban: a JAS Cargoways a C épületbe költöztette központi irodáját, ezáltal az épület összes irodaterülete bérbeadásra került.
Szintén 2010. februárban írt alá bérleti szerződést a Ceva Logistics, mint a D épület első bérlője. A park második üteme iránt nagy az érdeklődés, a tulajdonosok több leendő bérlővel is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak. A most megkötött tranzakciók mindenképp azt bizonyítják, hogy az Airport City e nehéz gazdasági helyzetben is megoldásokat nyújt a nemzetközi logisztikai és kereskedelmi cégeknek. Mindkét szerződés létrejöttében a DTZ nemzetközi ingatlan tanácsadó cég működött közre a bérbeadó oldalán.
A JAS Cargoways vezető nemzetközi szállítmányozó cég világszerte 150 irodával rendelkezik, magyarországi központi irodáját a Ferihegyi repülőtérről helyezte át a parkba.
A Ceva Logistics Hungary Kft 2007-ben a TNT Logistics és EGL Eagle Global Logistics összeolvadásával alakult. A CEVA nemzetközi logisztikai nagyvállalat magyarországi képviselete, mely egyike a világ 1.200 kihelyezett képviseletének. A világszerte 12,8 millió m² összterületű raktárkapacitását egészítette most ki a D épület első bérlőjeként 900 m² raktár és 400 m² iroda bérlésével.
Az ABLON fejlesztésében megvalósuló Airport City a repülőtérre vezető út és az Üllői út elágazásához közel található, 5 percre a Ferihegyi repülőtértől, valamint az M0-ás autópálya átadott új szakaszától. A logisztikai park első üteme (C épület) 8.300 m² bérelhető raktárterülettel és közel 2.000 m² irodaterülettel 2008 év elején került átadásra és mára 70 %-os telítettséget ért el.
A második fázis (D épület) pedig az első bérlő beköltözése után még 8.000 m² szabad területet kínál az érdeklődőknek.
A park a kitűnő elhelyezkedés, a rugalmas alakíthatóság, valamint a helyszíni vámszolgáltatás révén nagy népszerűségre számíthat a hazai és nemzetközi logisztikai és kereskedelmi vállalatok körében.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




