Fejlesztés alatt álló irodaépületek
Elkészült a RERA (Real Estate Research Association – Ingatlanpiac-kutatók Egyesülete) első piaci jelentése,
amelyben a jelenleg építés alatt álló budapesti irodafejlesztéseket vizsgálták.
A 2010-es évben várhatóan 159 471 m2 modern irodaterület kerül átadásra, mely 23,8%-al kevesebb, mint a 2009-es érték (222 394 m2), illetve 34,8%-al kevesebb, mint a 2008-ban átadott új állomány (244 518 m2).
Az új irodaház-átadások fokozatos volumen növekedésének a 2008 második felében hazánkba is begyűrözött válság vetett véget. A krízist megelőző időszakban még közel 450 000 négyzetméter átadását tervezték a fejlesztők a 2009-es év végéig, azonban ennek mintegy felét elhalasztották, vagy még építkezés közben leállították. A lecsökkent bérlői és befektetői kereslet, valamint a megugrott üresedési ráta módosított stratégia kidolgozására késztette a fejlesztőket, céljuk az elmúlt időszakban profitszerzés helyett elsődlegesen a túlélés lett.
2010 még a kivárás éve lesz, a RERA előrejelzése szerint előreláthatóan még 2011-ben is erre lehet számítani.
Ugyan korábban több irodafejlesztési projekt elindítását is kilátásba helyezték 2012-ig, az elmúlt egy év tapasztalatai szerint csak azokba kezdenek bele, amelyek megfelelő előbérleti szerződés-állománnyal rendelkeznek, vagyis valós végfelhasználói igény van irántuk.
Végfelhasználói oldalról a piac 2009-2010 fordulóján jelentős aktivitást mutatott, hiszen két – jelenleg is építés alatt álló – irodaház már a fejlesztés fázisában eladásra került. Az egyik, a K3, még idén, május végén kerül átadásra, amelyet a fejlesztő már az Allianz számára fejez be, a másik pedig a Millennium Tower ‘K’ épülete, amit a K&H Bank vásárolt meg.

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak

Nagy fordulat jöhet a lakáspiacon: fékeznek az árak, közben rég nem látott mennyiségű új lakás érkezhet

Megoldást találhattak a szombathelyi azbesztproblémára: különleges záróréteggel állították meg a kiporzást
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





