A Malévot nem lehet jól eladni?
A British Airways és Lufthansa privatizációja sikeres volt, de ezek a cégek már eleve piacvezetők voltak Európában – mondta Érsek M. Zoltán légiközlekedési szakértő az InfoRádiónak.
Az Utazó című magazin főszerkesztője kiemelte: Kelet-Európában nem lehet sikeres eladásról beszámolni, ennek ellenére az államok ragaszkodnak a nemzeti légitársaság megtartásához. A Malév esetében jogi, gazdasági és érzelmi oka is volt annak, hogy a kormány ismét állami tulajdonba vette a légitársaságot – tette hozzá.
Az első sikertörténetnek lehet nevezni a British Airways privatizációját, amely a vezető cégek közé tartozik, a közelmúltban bekebelezte a spanyol légitársaságot is, és azt tervezi, hogy részesedést szerez az American Airlinesban – mondta az InfoRádiónak Érsek M. Zoltán légiközlekedési szakértő.
A másik sikersztori a Lufthansáé, amely úgy biztosítja a minimum 51 százalékos nemzeti tulajdonlást, hogy nem állami tulajdon van benne. Ez a két cég ugyanakkor korábban is a vezető légitársaságok közé tartozott, meghatározó, versenyképes volt a piacon – tette hozzá.
A légiközlekedési szakértő kifejtette, a régióban nincs sikeres privatizáció a területen. A lengyel légitársaságot a SwissAir privatizálta, ami csődbe ment, a CSA és az Air France házassága sikertelen volt, a román társaság pártában van, míg Bulgáriában új céget kellett létrehozni.
A cikk további részleteit az Index honlapján olvasható.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Sokkoló számok: Ennyit keresnek valójában az Otthon Start hitelre ácsingózók – tényleg vissza tudják majd fizetni az 50 milliót?!

Felújított családi ház a Tisza-tó és Szolnok közt félúton
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
