Váltásban a megoldás az Elephant Holding szerint
Az Elephant Holding 2006 óta tudatosan bővíti tevékenységei körét, mára fejlesztéseinek csupán 20%-a lakás célú. A cég szakértői egyetértenek abban, hogy komoly növekedés előtt áll az ipari ingatlan piac Közép-Európában, hiszen a régió kedvező bérleti díjaival, olcsóbb képzett-munkaerő piacával valamint egyre inkább kiépülő infrastruktúrájával vonzó célpont lehet a működő tőke számára.
A fejlesztő-csoport elsősorban az új M0-ás körgyűrű vonzáskörzetében épít kereskedelmi- és ipari célú ingatlanokat, logisztikai létesítményeket. A közeljövőben idősek otthona, golf- és wellness komplexum, valamint irodaházak tervezése, kivitelezése és értékesítése kezdődik. Az Elephant közép- és hosszútávú terveiben mintegy 50 jelentős beruházás szerepel.
“Lakóingatlan-beruházóként is elsősorban a kertvárosokra koncentrálunk, ezeket, illetve a környékhez közel eső agglomerációt szeretnénk tovább fejleszteni kereskedelmi és ipari oldalról is: már megvalósult beruházásaink között található a XVII. kerületben sikerrel működő Mesterek Háza és a Cégek Háza. Jelenleg a cégcsoport által bérbeadott terület nagysága eléri a 40 000 négyzetmétert” – közölte Zelei Zoltán.
Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési igazgatója szerint ugyanakkor a régióban, így Magyarországon is a jelenleg rendelkezésre álló raktárak, logisztikai bázisok elavultak és nem képesek kiszolgálni a növekvő igényeket.
“Évek óta az a tendencia, hogy a jelenlegi bérlők is újabb, korszerűbb csarnokokba költöznek, hiszen a korszerű épületek energiagazdálkodása jelentős megtakarítást hozhat, ráadásul, ami tegnap még jól megközelíthető bázisnak számított, mára a három új jelentős autópálya-szakasz (M3, M7, M6) és a főváros körül 80%-ban megépült körgyűrű átadásával más besorolást kapott”- mondja Zelei.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 hiba, amit sok eladó elkövet

Felrobbantja a piacot az Otthon Start – de nem ott, ahol mindenki várta!

Kiadó panorámás, nagy teraszos lakás a XIII. kerület szívében – azonnal költözhető, teljesen bútorozott otthon a Mohács utcában

Bécs – a következő stratégiai állomás
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





