Kirúgnak minden portást
Újfajta szállodaláncot épít egy norvég cég Lengyelországban. Már a belépéskor kiderül, hogy spórolnak: nem lesz recepciós és portás.
A norvég Genfer tőketársaság úgynevezett intelligens hotelekből álló hálózatot tervez Lengyelországban. Összesen nyolc egységből áll majd a Puro Hotels-lánc, 2015-ig Wroclawban, Krakkóban, Poznanban, Lodzban, Katowicében, a tengermelléki városokban és természetesen a fővárosban lesz ilyen szálloda. Hasonló néven egyébként már több hotel is működik Európában.
A hotelek kisebb része már meglévő szállodák átalakításával jön létre. Fő szempont, hogy városközpontokban, pályaudvarok, mozik, éttermek és színházak közvetlen közelében legyenek. Ám az igazi „intelligencia” abban áll, hogy a lehető legkisebb költséggel, ám mégis nagyon design-osan és a technika minden vívmányát felhasználva működjön. Ennek jegyében például nem lesz portás és recepciós, mindenütt maga jelentkezhet be a vendég a fogadó területen elhelyezett check-in pultoknál.
Az első hotelt Wroclawban adják át 2011 februárjában. Összesen102 szobát alakítanak ki, a sallangmentes terveket egy helyi cég, az Autorska Pracownia Architektury Hubka készítette, a belső berendezés a brit Blacksheep cég munkája. A kivitelező a Rebau vállalat, a műszaki átadást jövő év legvégére tervezik.
A norvég vállalat 35 millió zlotyt költ a beruházásra. Ennek jelentős részét lengyel bankok finanszírozzák. Más pénzügyi részletet nem közöltek. A skandináv társaság nyilván azért szemelte ki a lengyel piacot, mert az ország szinte egyedüliként a legkisebb sérüléssel vészelte át a válságot és mérete és decentralizált gazdasága miatt is megfelelő potenciál a külföldi tőke számára.
A Balaton ölelésében: luxuslakások a vízparton
Iroda
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Kiváló lokációból hozunk egy remek ajánlatot!
Iroda- vagy raktárvadászat? Így fogod megtalálni a tökéleteset!
Lassan mindennapjaink részévé válik az ESG
Találd meg az új irodát néhány pillanat alatt, és töltsd hasznosan a munkaidődet!
Raktár
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Kiváló lokációból hozunk egy remek ajánlatot!
Iroda- vagy raktárvadászat? Így fogod megtalálni a tökéleteset!
Last-mile logisztika a jövő? A Faedra Group újabb 23 millió eurós beruházással erősít Budapesten!
Nagy raktárt keres a belváros közelében? Itt irodát is bérelhet rugalmas feltételek mellett!
Otthon
Most hunyd le a szemed, és képzeld el, ahogy álomotthonod percek alatt felépül!
A budapesti újépítésű lakások piaca: beindult végre a gőzhenger?
Ezt nézd! Ilyen szuper ingatlanoknak csökkent az ára a hétvégén!
Robbanás a lakáspiacon: Milliárdok forognak, meglepő adatok Budapestről és vidékről!
Dizájn
Napi egy órát takarít, a Tiktokon több százezer ember követi – Neked is van erre ennyi időd?
10 ötlet a lakás pénztárcabarát csinosítására: így dekorálj olcsón is ötletesen
Ezzel a módszerrel tiszta lesz a tűzhely sikálás nélkül: gyors megoldást mutatott az influenszer
8 pont a lakásban, amit sokan elfelejtenek takarítani, pedig igazi baktériumtelepek
Pénz
Donald Trump végzetes szankciókkal sújtaná a dollártól elszakadó országokat
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Hatalmas újítást hoz a szeptember, jön a QR-kódos fizetés
Szeptember 1-től kezdve várhat elérhetővé.