A kormány megvenné az MKB bankot
Az Orbán-kormány megvenné, a Bayerische Landesbank pedig eladná az MKB Bankot – erősíti meg a pénzügyi szektorban már hónapok óta keringő pletykát a Figyelő mai cikke.
Úgy tudni azonban, az árban egyelőre nagy az eltérés a felek között, a bajor tartományi bank egymilliárd euró alatt nem válna meg leányától, Orbán Viktor viszont 300 millió eurónál többet nem adna érte (ez nagyjából 84 milliárd forint).
A hetilap úgy tudja, az MKB-székház falai között már készülődnek az állami létre, bár ezt a forgatókönyvet még nem kell készpénznek venni. A bajor tartományi segítségben részesült Bayerische Landesbank Brüsszelhez benyújtott reorganizációs terve szerint 2013-ig “tőkepiacképessé” kell tenni a bankot, ezt azonban akár tárgytalanná is teheti később egy esetleges állami felvásárlás.
Az Orbán-kormány vételi szándékáról szóló találgatásokat több találkozó ténye is erősíti az Orbán-Matolcsy páros és a Bayerische Landesbank vezetői között. A legkritikusabb kérdés azonban a vételár, melyben úgy hírlik, nincs egyelőre egyetértés Orbán és a német bankárok között. Míg Orbán Viktor a Figyelő informátorának szavai szerint “elég messzire rúgta a pöttyöst”, 300 millió eurós ajánlatot téve, a Bayerische Landesbank a hírek szerint egymilliárd eurónál kevesebbel nem érné be.
A tranzakció akár már jövő tavasszal lebonyolódhat, ezzel vélhetően nem direkt állami tulajdonba, hanem egy állami intézmény, például az MFB tulajdonába kerülne a bank. Az is előfordulhat, hogy az állam nem teljes, “csupán” többségi tulajdonhányadot szerezne.

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Felpörgött az építkezés Újbudán: látványos szakaszba lépett a Revital Park, formálódik Budapest új városnegyede

Nem az számít, mennyit ad a bank – hanem az, hogy mennyi marad a zsebedben a hitel után

MBH Index: Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





