Ugrásra kész építőipar
Korszerűsítés. Ígéretes a kormány 2011-ben induló, energiatakarékossági célú lakásfelújítási programja, amelyre a tervek szerint évi 100 milliárd forint áll majd rendelkezésre.
Egyelőre azonban meglehetősen sok még a vele kapcsolatos feladat, sőt, számos buktatója is lehet a végrehajtásának. Szakértők szerint ugyanis most még nem látni, összességében lesz-e elég pénz, megfelelő minőségű építőipari alapanyag, berendezés, és főleg áll-e majd rendelkezésre elegendő számú szakképzett munkaerő az óriásvállalkozáshoz.
A program évi százezer (később 150-200 ezer) lakás felújítását célozta meg, az állami segédlettel megvalósítandó rekonstrukcióra leginkább az 508 ezer paneltulajdonos szorulhat rá. Összességében azonban nem csak lakásokról van szó, a projekt a közintézmények energiatakarékos korszerűsítését is magában foglalja. A hazai építőanyag-ipari cégek az eddigi piaci pangás miatt ugrásra készen várják az esetleges megrendeléseket, de elbukhatnak az olcsóbb kínai és egyéb távol-keleti importnyomás miatt.
A szakma ennek kivédésére megfelelő kormányzati ösztönzőket és EU-konform piacvédelmet vár. Egyelőre csak a közintézményekhez vehető fel jelentősebb uniós forrás, mert Brüsszel elvileg nem támogat magángyarapodást segítő beruházást.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





