Újra kinyitott egy bezárt kisposta
Ötszáz falusi kispostát zártak be az elmúlt években, közülük Küngösön nyitották újra az elsőt. A Veszprém megyei Küngös községben újra megnyitották a postát, elsőként az országban azon falusi kisposták közül, amelyeket az elmúlt években a postai modernizációs program keretében zártak be.
Az előző kormányzat közel 500 falusi kispostát zárt be, 30 milliárd forintot vont el a postától, és közel 9 ezer dolgozót elbocsátott – mondta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára a megnyitó ünnepségen. Ennek nagyon rossz üzenete volt, az, hogy a kistelepüléseken lakók élete nem fontos – jegyezte meg Nyitrai Zsolt. Az államtitkár hangsúlyozta: a mostani kormányzat szakít ezzel a felfogással, s újranyitja a kispostákat, ahol erre igény és lehetőség van.
Schmidt Pál, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója elmondta: a következő hónapokban újabb kispostákat nyitnak meg, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér megyében.
A Magyar Posta az elmúlt öt-hat évben azzal az indokkal zárt be félezer kispostát, hogy gazdaságtalan a működtetésük, a bezárt kisposták helyett mobilpostákkal oldja meg a szolgáltatást. Ezzel a megoldással évente félmilliárd forintot takarít meg az állami vállalat, amely abból jön össze, hogy ugyan a mobilposta-szolgáltatást végzők bérét fizetni kell, de nem kell fizetni a kispostákon addig ott dolgozók a bérét, és az épület állagmegóvása, a berendezések javítása sem terheli a Postát.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

Az 1 milliós támogatás újabb lökést adhat az alsó- és középkategóriás lakáspiacnak

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





