Keresik, mi kellene a jobb innovációhoz
Az innováció katalizátora akar lenni az Innoforum kezdeményezés, amelynek vezetői október közepére gyűjtik össze, mit kellene tenni a hazai K+F fejlesztésért.
Az Európai Bizottság 2010. tavaszán közzétett jelentése szerint Magyarország a mérsékelt innovátorok kategóriájába került, pedig K F tevékenységre 2009-2010 során mintegy 350 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a hazai pályázók – állítja az Innoforum. – Ahhoz, hogy ezen a területen elköltött pénzeket minél hatékonyabban használják fel, a résztvevők együttműködésére, a szabályozás kedvezőbbé tételére, modern infrastruktúrára és megfelelő oktatáspolitikára lenne szükség – állítja Kulcsár Péter, az Ipargazdasági Kutató és Tanácsadó ügyvezető igazgatója
Kiemelt jelentőségű, hogy milyen forrásból történik az innovációs tevékenységnek a finanszírozása. Magyarországon ez 48,2 százalékban a vállalkozási szektorból történik, míg 41,8 százalékban még mindig az állam adja a pénzt. Ez azért kiemelt kérdés, mert a vállalkozási szektorból induló innováció tényleges megvalósulása sokkal eredményesebb.
Az Innoforum azt tűzte ki célul, hogy civil egyeztetéseken és szakmai megbeszélgetéseken az innovatív kezdeményezések katalizátora lesz a vállalati szektorban. Bemutatja azokat a pozitív vállalati példákat, amelyek lendületet adhatnak a vállalatoknak, hogy az ötlet után a megvalósításig is minél nagyobb számban eljussanak, valamint fel kívánja hívni a gazdaságpolitika figyelmét azokra azokra a szabályozási és infrastrukturális problémákra, amelyek hátrányosan befolyásolják a vállalkozások K F aktivitását.
A szakmai egyeztetések eredményéről október közepén egy konferencián számolnak be az Innoforum szervezői.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

Tizenötéves rekord a felsőoktatásba jelentkezők számában – Mutatjuk a legjobb kiadó lakásokat az ELTE és a BME környékéről

Vészhelyzet Sopronban? Már locsolják az azbeszttel szennyezett utcákat, de a valódi megoldás még várat magára

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





