Centralizáció: nem lesz több megyei üzemeltetésű iskola, kórház és színház
A kormány átvállalná a megyei önkormányzatok adósságát, amelyet a jövőben az Államadósság Kezelő Központ kezelne – értesült a hvg.hu önkormányzati és piaci forrásokból.
A lap úgy tudja, bár még nem született végleges döntés, de „ez az egyik valószínűsíthető megoldás, amin komolyan gondolkodik a kabinet”. Az első elképzelések szerint az adósságátvállalás az önkormányzati rendszer átszervezésével párhuzamosan történt volna 2012-ben, egyes megyei önkormányzatok válságos pénzügyi helyzete miatt azonban előbb sor kerülhet rá, az is lehet, hogy már ősszel be kell vonni őket az állam szárnyai alá. Utóbbira már Orbán Viktor is utalt múlt heti sajtótájékoztatóján. Ha ez a forgatókönyv valósulna meg, becslések szerint 120-160 milliárd forintnyi tartozás kerülne az államhoz, amiből több mint 100 milliárd forintot tesznek ki a zömében svájci frankban vagy euróban kibocsátott kötvények. A teljes adósságátvállalással szemben mások úgy vélik, hogy csak az adósságnak azt a részét vállalhatja át az állam, amely az elégtelen központi finanszírozás nyomán, a működési kiadások miatt keletkezett, a fejlesztési célú kötvények és hitelek viszont maradhatnak a megyéknél. A tervek szerint a jövőben a megyék csak területfejlesztési, területrendezési feladatokat látnának el. A színházak, iskolák és a kórházak fenntartásának joga az államhoz kerülne legkésőbb 2013-ig. A feladatokkal együtt a kormány az eddigi állami támogatást, a megyék bevételének nagy részét is elvonja, amiből adósságaikat fizethetnék, saját bevételük ugyanis nem sok van.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Csak azt hiszed, hogy 10% elég! – Az Otthon Start legnagyobb csapdája, amibe bárki belesétálhat!

Új építésű, családbarát lakások Zugló zöldövezetében, még idén költözhetsz!

Budapesti panorámás luxuslakás eladó a Várnegyednél – terasszal, modern felszereltséggel

ŐSZTŐL ÚJABB PANELBOOM VÁRHATÓ
Dizájn

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Szolgáltatott iroda – modern megoldás a rugalmas irodabérlésre

Egy óvatlan poszt is elég lehet a kirúgáshoz – munkajogi kockázatok 2025-ben

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
